DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Hivatalos: Senki nem lépte át a költséglimitet

Egymás után a második évben nem követett el egy F1-es csapat sem kihágást a költségvetési szabályozásokat illetően, két gyártónál viszont eljárási hibákat állapítottak meg.

Az FIA hivatalos közleménye szerint mind a 10 F1-es csapat betartotta a költségvetési szabályozásokat a 2023-as szezonban. Mint az közismert, az elmúlt években az istállóknak a szövetség pénzügyi szabályzata által meghatározott kereteken belül kell maradnia.

redbull-silverstone



A 2023-as szezonra a limit 138,6 millió dollár volt, miután a 21 nagydíjra meghatározott 135 millió dolláros limitet nagydíjanként további 1,8 millióval megemelték – a tervezett 23 hétvégéből egyébként az imolai végül elmaradt, de ettől függetlenül számításba vették a költségplafon meghatározásánál.

Ebbe a költségkeretbe kellett a csapatoknak beleférnie – leszámítva bizonyos, a limiten kívül eső tételeket –, és ez sikerült is mindenkinek, azaz továbbra is a Red Bull az egyetlen istálló, mely nem tartotta be az előírásokat, még a 2021-es szezonban. Az energiaitalosokat akkor pénzbírságra és a fejlesztési idő csökkentésére ítélték.

alpine-logo

A korlátozások immár nem csak a csapatokra, hanem az erőforrásgyártókra is vonatkoznak, s itt nem találtak mindent rendben: az FIA megállapította, hogy az Alpine Racing SAS és a Honda Racing Corporation eljárási szabálysértéseket követett el. Ettől függetlenül a költségvetési korlátozásokat egyik gyártó sem lépte át.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: