DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Antonellire meredek tanulási görbe vár

Monzai balesete előtt nagyon gyorsnak tűnt és az egyik legjobb csapattárstól tanulhat, így ha meg tud birkózni a nyomással, Antonelli már jövőre erős versenytárs lehet Lando Norris szerint.

A Mercedes nemrég erősítette meg, hogy Andrea Kimi Antonelli lesz George Russell csapattársa 2025-ben, amiről sokan véleményt formáltak az elmúlt időszakban, köztük Lando Norris is, aki Antonellihez hasonlóan sikeres juniorkarriert futott be annak idején, mielőtt az F2 megnyerésével mindketten „adósak maradtak”.

„Valószínűleg azért kerül be az F1-be, mert sokat bizonyított a juniorkategóriákban, és Toto sokat lát benne” – mondta Norris a fiatal olaszról, majd kitért arra, hogy mekkora ugrást jelentett Antonelli számára az F3 kihagyása, igaz, némi tárgyi tévedéssel. „Ami az előmenetelét illeti, szerintem nagy ugrás az F4-ből az F2-be lépni, szóval valószínűleg nem volt könnyű számára, ráadásul az F2-ből egyenesen az F1-be kerülni, ez nagyon sok.”

norris-nyilatkozik



Norris arra is kitért, hogy nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy nehezen alakult Antonelli F2-es szezonja, hiszen azt is számításba kell venni, hogy az elmúlt időszak domináns csapata, a Prema nem tud úgy megbirkózni a feladattal, mint azt megszokhattuk tőlük: „A junior kategóriákban nagyon versenyképes volt. Tudom, hogy az F2-ben kicsit nehezebb éve van, de szerintem ez a Prema mércéjével mérve is kemény szezon.”

A brit szerint Antonellinek nem lesz könnyű dolga, de új csapattársa, Russell sokat tehet érte: „Meredek tanulási görbe áll előtte, valószínűleg meredekebb, mint amilyen a legtöbbünknek valaha is volt, ami mindig nyomással és hasonlókkal jár. De ha ezzel meg tud birkózni, akkor biztos vagyok benne, hogy csapattársként közülünk az egyik legjobbtól tanulva pillanatok alatt felveszi a tempót.”

antonelli-monza-f1

Az első F1-es versenyhétvégi szereplés nem alakult túl fényesen Antonelli számára, hiszen a monzai első szabadedzésen igen gyorsan összetörte az autót, de másokhoz hasonlóan Norris is látta a pozitívumokat a rövidre sikerült fellépésben: „Nagyon gyorsnak tűnt. Persze az edzése nem tartott olyan sokáig, de a körök, amiket megtett, nagyon versenyképesnek tűntek” – mondta, majd így sommázott:

„Szerintem mindenképpen versenyképes lesz. Nyilvánvaló, hogy nagyon fiatal, de a Mercedes egyértelműen okkal ültette őt egy futamgyőztes autóba, és biztos vagyok benne, hogy jövőre nagyszerű versenytárs lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: