DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

A McLaren nem merte megpróbálni az egy kiállást

Norris elfékezte az egyik abroncsát, Piastrinak és a csapatnak is aggályai voltak, így maradt a két kiállás – az első kört megnézik és levonják belőle a tanulságokat.

Másfél éve minden képzeletet felülmúló, fél éve nagy örömre okot adó eredmény lett volna a McLaren F1-es csapata számára egy kettős dobogó, a jelenlegi viszonyok közepette viszont kellemetlen vereségként értékelhető az a 2. és 3. hely, amit Oscar Piastri és Lando Norris megszerzett az Olasz Nagydíjon.

A vereségben – avagy a Ferrari győzelmében – két dolognak volt kulcsszerepe: az első körben a két versenyző között lezajló csatának, melynek következtében Charles Leclerc el tudta választani őket egymástól, valamint a két kiállásos stratégiának, melynél a Ferrari hatékonyan végrehajtott egycserés megoldása eredményesebbnek bizonyult.

norris-monza-4



„A pilóták benyomását és magát az előzést illetően nyugodtan meg kell majd néznünk a dolgokat, közösen áttekintünk mindent, és utána értékeljük a helyzetet. És ha le tudunk vonni valami tanulságot, akkor azt a jövőre nézve hasznosítani fogjuk” – nyilatkozta Andrea Stella csapatfőnök a versenyt követően.

Ami a Ferraritól elszenvedett vereséget illeti, Stella elismeri csalódottságát: „Ez csalódás abban az értelemben, hogy megvolt a teljesítményünk a győzelemhez. Csakhogy ez egy olyan verseny volt, ahol nagyon nehéz volt a döntés az egy és a két kiállás között, s míg a legtöbb autó a kettesre ment rá, szerintem Leclerc számára egy kicsit könnyebb volt kockáztatni az egykiállással, mert ő volt az üldöző.”

piastri-monza

Az olasz szakember a Skynak azt is kifejtette, hogy miért döntöttek a két kiállás mellett: „Lando blokkolta a bal elsőt, ami azt jelentette, hogy az a gumi elment, így egyértelműen a kétkiállásost kellett választanunk. Oscarral ez sokkal kevesebben múlott, de neki és nekünk is voltak aggályaink, így szintén a kettő mellett döntöttünk” – mondta Stella, aki nem számított arra, hogy nem érik utol egykori csapata autóját:

„Azt hittük, hogy lesz időnk visszaszerezni a vezetést, de a Ferrari nagyon jó munkát végzett. Leclerc remekül vezetett, nekünk pedig el kell ismernünk, ha a versenytársaink jól teszi a dolgukat. Ebben az esetben azt, hogy működőképessé tudták tenni az egy kiállást. Szóval gratulálok a Ferrarinak, de a McLaren számára is erős, összességében egy nagyon pozitív hétvége volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: