DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 14. szombat
F1

A McLarennél tudják, hogy a rajt a fő gondjuk

Andrea Stella csapatfőnök szerint ez részben a pilótán, részben pedig a csapaton múlik, de Zandvoortban is pontokat veszítettek miatta.

Központi témává vált a McLaren kapcsán a sok elrontott rajt: főleg Lando Norris esetében rendszeres, hogy veszít az elrugaszkodásoknál, de Zandvoortban például Oscar Piastri is bukott vele – beszorult George Russell mögé, és így végül a dobogóról is lemaradt annak ellenére, hogy Norris tükörsima győzelmet aratott.

Andrea Stella csapatfőnök is tisztában van vele, hogy a rajtokat nem lehet elintézni egy kézlegyintéssel:

„A rajt abszolút alapvető eleme a versenyzésnek, ugyanolyan fontos, mint az autó teljesítménye. Nagyon alaposan át kell néznünk a részleteket azzal kapcsolatban, hogy itt miért kerülnek előnybe velünk szemben a riválisaink” – idézi Stella szavait a Racingnews365.com.

f1-zandvoort-saturday-15



„Szerintem a statisztikák alapján az egész szezont nézve versenyképesek vagyunk a rajtoknál, de azt is láthatjuk, hogy néhány autó, például Verstappen nagyon jól teljesít ilyen helyzetben. Egy jó időmérős teljesítményt egy jó rajttal lehet igazán kihasználni, mert ott sokkal könnyebbé teheted a magad életét. Szóval világos, hogy ezt át kell néznünk” – mondta.

„Ahogy korábban is mondtam, ez a pilóta részéről jön az elrugaszkodás terén, a rajtprocedúra végrehajtásával, de a csapatnak is szerepe van benne, mert vannak dolgok, amik a csapat felügyelete alá tartoznak. Meg kell néznünk, hogy hogyan tudjuk ezeket optimalizálni” – tette hozzá.

Norris egyébként elismerte, hogy ő nem a legjobban rajtolók egyike a mezőnyben pilótaként, bár ő átlagosként gondol magára – hozzátette viszont, hogy Piastri a legjobbak között van, és Zandvoortban ő is veszített a startnál.

„Ez pontokba került számunkra a végén, mert szerintem ha Oscar nem kerül Russell mögé, akkor más versenyt futhatott volna. Megvolt a tempója ahhoz, hogy legyőzze Maxot, szóval ez egy jelentős kihagyott lehetőség” – mondta erről Stella. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: