DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

Új aszfalt okozhat meglepetést a hétvégi F1-es Olasz Nagydíjon

Nagyon friss az új réteg, emiatt bonyolultabb lesz a csapatok feladata az előttünk álló F1-es hétvégén. A nagy meleg is tényező lehet.

Ugyan az F1-es csapatok tökéletesen ismerik a legendás monzai pályát, mégis érheti őket meglepetés az előttünk álló hétvégén: a Pirelli hívta fel a figyelmet arra, hogy az olaszországi helyszínt újraaszfaltozták, ami változásokat eredményezhet.

A gumigyártó rámutatott, hogy bár az új aszfalt összességében nagyobb tapadást jelenthet, de sokkal nagyobb lesz a változás is a hétvége során, ahogy egyre inkább felgumizzák az autók a pályát. Ez pedig jelentős hatással lesz az abroncsok működésére, viselkedésére, hőmérsékletére, élettartamára, az ideális, megcélzott tartományra – nehezebb lesz a vasárnapi helyzetet kiszámolni pénteken, hiszen jelentősen javulhatnak, változhatnak majd a körülmények.

4-friday-monza-2023_resize



Emellett azzal is számolni kell, hogy az új aszfalt simább, de sötétebb is, ami a Pirelli szerint ebben a melegben jóval magasabb hőmérsékletet jelenthet – akár 50 Celsius-fok fölé is melegedhet a pálya a várt 33–34 Celsius-fokos levegőben.

Az aszfalt egyébként annyira új, hogy tényleg csak most fejezték be, a Pirelli szakemberei is csak augusztusban térképezhették fel, akkor adhatták át az általuk begyűjtött adatokat a csapatoknak, illetve az FIA-nak is.

A hétvégére a gumigyártó a C3-as, a C4-es és a C5-ös keveréket hozza magával.

Az F1-es Olasz Nagydíj teljes menetrendje ezen a linken található!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: