DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ezzel küzdött leginkább Piastri Zandvoortban

A gyenge rajt és a többi pilóta mögé való beragadás pecsételte meg Oscar Piastri sorsát a Holland Nagydíjon, aki úgy érezte, jóval többet is kihozhatott volna az autóból tiszta levegőben.

Épphogy lecsúszott a Holland Nagydíj dobogójáról Oscar Piasrti, a McLaren-pilóta a negyedik helyen ért be a célba, kevesebb mint két másodperccel elmaradva a harmadikként végző Charles Leclerc-től. Az ausztrál a verseny több szakaszában is beszorult az övénél lassabbnak tűnő autók mögé: először George Russell Mercedesét nem tudta megelőzni a harmadik helyért, majd Leclerc Ferrarija bizonyult túl nagy falatnak számára. A futam után arról kérdezték az ausztrált, hogy ez volt-e a legfőbb oka annak, hogy nem tudott jobb eredményt elérni.

„Az csak egy része a kirakósnak, az időmérővel kezdődött az egész, nem voltunk elég versenyképesek. A rajt sem segített. A tiszta levegőben jó volt az autó tempója, gyorsak voltunk, viszont a hetven körből hatvanat úgy töltöttem, hogy az előttem lévő autó mögött egy másodpercen belül voltam. Eléggé megnehezítette az életemet…” – kezdte értékelését a futam után Piastri a Formula.hu jelenlétében.

„A verseny első szakaszában nem volt olyan könnyű magam mögött tartani Leclerc-t, és a másodikban is erősebb volt, mint amire számítottam. Elég meglepő volt, de megesik az ilyen, ezekkel az autókkal gyakran előfordul. Nekünk is voltak olyan hétvégéink, amikor elég gyengék voltunk a szombati napon, vasárnap viszont feljavultunk, és az ellenkezője is megesett.”



Mindezek ellenére Piastri úgy érzi, hogy jó jel a csapat számára Lando Norris magabiztos győzelme Max Verstappen ellenében. Már csak kollégája szintjét kell hoznia a fiatalabb mclarenesnek.

„Az autó nagyon gyors, én is elég erősnek éreztem magam a tiszta levegőben, viszont ezen a hétvégén összességében nem voltam Lando szintjén. Van min dolgoznom azon a téren. Viszont az, hogy be voltam ragadva a forgalomba, sokkal rosszabb színben tüntette fel a versenyemet, mint amilyen az valójában volt.”

„Nem voltam végig kiegyensúlyozottan jó. Voltak olyan pontjai a hétvégének, amikor elég erősnek és kényelmesen éreztem magam, pénteken kifejezetten jónak érződött az egykörös tempóm. Az időmérő is egész jól nézett ki, az utolsó körön viszont nem találtam elég időt. Ez, valamint a rossz rajt kellően megalapozták a délutánomat” – magyarázta Piastri a média képviselőinek.

A következő, monzai versenyhétvégét optimistán várja az ausztrál: „Miami óta minden pályán elég gyorsak voltunk, úgyhogy nem aggódok. Szerintem a Ferrarik gyorsabbak lesznek, általában jól teljesítenek azon a pályán, és ma is erősebbek voltak, mint amire sokan számítottak. Mi viszont minden hétvégének úgy megyünk neki, hogy a győzelemre számítunk” – zárta mondandóját Piastri.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: