DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 12. csütörtök
F1

Hamilton a 32. különböző pályát hódítaná meg

A 38 pályából, melyen rajthoz állt, Lewis Hamilton 31-en tudott futamot nyerni példátlanul hosszú F1-es karrierje során, a zandvoorti aszfaltcsík viszont (még) nem tartozik ezek közé.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 31 különböző pályán és 31 különböző nagydíjon győzött pályafutása során, ezzel mindkét tekintetben csúcstartónak számít az F1 történetében, előbbit illetően 26-tal, utóbbit tekintve 30-cal követi őt Max Verstappen. Összesen hét olyan pálya van, melyeken a brit már rajthoz állt, de nem tudott futamgyőzelmet aratni, köztük a zandvoorti aszfaltcsík – ezt a „hiányosságot” orvosolhatja a hétvégén.

hamilton-silverstone-win-2



A hétből négy helyszínen már aligha tudja pótolni a győzelmet, hiszen ezek a pályák réges-rég kikerültek a naptárból. Öt valenciai fellépésén három 2. hely volt a legjobb eredménye, Koreában négyből kétszer végzett ezen a helyen, Magny-Cours-ban kétszer állt rajthoz, s egyszer ünnepelhetett a pódium alsó fokán, négy indiai fellépésén viszont még csak dobogóra sem állhatott.

A jelenlegi naptárból három pálya hiányzik Hamilton „gyűjteményéből”: a zandvoorti, ahonnan legjobb eredménye a 2021-es második hely, a Miami International Autodrome, ahol eddig minden alkalommal 6. lett, valamint a Las Vegas-i utcai pálya, melynek tavalyi debütálásán a hetedik pozíciót szerezte meg.

hamilton-miami

Érdekességként megemlíthetjük, hogy Hamilton emellett két nagydíjat nem nyert meg olyan pályákon, ahol más nevet viselő versenyen győzni tudott. Az egyik a Mexikóvárosi Nagydíj, mely futamot megnyerte, amikor még Mexikói Nagydíjnak hívták, ezt idén szintén „bepótolhatja”, a másikra viszont már nem lesz esélye, hiszen az egyetlen alkalommal megrendezett 70. Évfordulós Nagydíjon nem őt, hanem Max Verstappent intették le elsőként.

Hamilton egyébként a szerzett pontokat tekintve Verstappen után a második legsikeresebb versenyző a modernkori Holland Nagydíjakon 39 egységgel Fernando Alonsót (35) és Pierre Gaslyt (27) megelőzve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: