DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Már nem próbálná meg talán leghíresebb F1-es előzését Verstappen

Már kilenc éve történt, de nehéz elfeledni Max Verstappen manőverét Spában, a Blanchimont kanyarban: az újonc hollandot Helmut Marko is megrótta vakmerőségéért.

A manőver 2015-ben történt, mikor a Toro Rosso 17 éves újonca berobbant a Formula-1-be, és rögtön kitűnt a mezőnyből merész megmozdulásaival: ezek közül a legmarkánsabb a Belga Nagydíj manővere volt. A futam során 18. rajtkockából a nyolcadik helyig felzárkózó Verstappen rendhagyó ponton, a Blanchimont kanyarban, a nagysebességű balosban előzte meg egyik áldozatát, Felipe Nasr Sauberjét a 11. pozícióért.

A szemkápráztató manőverről már akkor is tudtuk, hogy Verstappen a szimulátorversenyzésnek köszönhette: korábban az iRacingben próbálta el a megmozdulást. Az azóta háromszoros világbajnokká váló holland az Off The Beaten Track dokumentumfilmben emlékezett vissza a spái pillanatra: elárulta, azért is volt különösen bevállalós a manőver, mert a szimulátor tapadása nem teljesen egyezett a valósággal.



„Még az F3-as szezonom során találkoztam Atze Kerhoffal, az akkori mérnököm, Rick ajánlotta, hogy lehet egy nagyon jó szimulátoros sráccal gyakorolni” – említette meg szimulátoros edzőtársát Verstappen. „Szerettem volna megnézni, milyen szögekből lehet előzni. A Blanchimont-ban még ütköztünk is, amikor összeértünk egymással!”

„Azt hiszem, az F1-es autók a játékban kicsit lassabbak voltak végsebesség terén, leszorítóerőből viszont több volt. Ezért amikor a valóságban megpróbáltam, nagyobb volt a sebesség és kisebb a leszorítóerő, az autó jobban mozgott alattam.”

Így reagált Helmut Marko a spái manőverre

A szimulátoros háttérsztori közismert volt korábban, az viszont kevésbé, hogy a Red Bull nagyhatalmú tanácsadója, a Verstappen útját egyengető Helmut Marko nem volt lenyűgözve.

„Akkor én nagyon élveztem, aztán a futam után Helmut rögtön odajött, és azt mondta, soha többé ne csináljak ilyet. Én azt mondtam, hisz megelőztem őt. Most már értem, miért mondta. 17 évesen még úgy gondolkodtam, bevállalom.”

„Valószínűleg mai fejjel már nem tenném. Nem éri meg a kockázat, hiszen a következő kanyarban vagy kicsit később könnyen megelőzhettem volna őt. Akkor viszont úgy gondolkodtam, hogy nem érdekel, megmutatom mindenkinek, hogy lehetséges” – szögezte le a Red Bull hollandja, hogy 26 évesen, kilenc év Formula-1-es tapasztalatával már nem bonyolódna hasonló akcióba.

Jos Verstappen emlékei az előzésről

A műsorban az édesapa is megszólalt: Jos Verstappen nem tudta, hogy nem egy rögtönzött manővert lát a Blanchimont-ban.

„Csak utólag hallottam a sztorit. Amikor fej fej mellett voltak, már tudtam, nem fogja feladni, de amikor történt, nem tudtam még róla, hogy a szimulátorban már elgyakorolta” – fűzte hozzá a sztorihoz az édesapa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: