DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Nem tudjuk, hogy mi történt” – Mercedes

A túlságosan elfogyó gumira gondolnak, de még nem tudják a Mercedesnél, hogy pontosan miért nem érte el a minimumsúlyt George Russell autója a Belga Nagydíjon.

Egyelőre nem tudja pontosan a Mercedes, hogy mi okozhatta azt a másfél kilogrammos hiányt, ami miatt George Russell elvesztette a győzelmet a Belga Nagydíjon – mint ismert, a futam utáni mérlegelésen üzemanyag nélkül ennyivel könnyebbnek bizonyult az autója a megengedett minimumsúlynál, így utólag kizárták az értékelésből.

„Ez nagyon kemény George-nak, így kizárni és elveszíteni a győzelmet egy ilyen lenyűgöző teljesítmény után” – mondta a hétvége zárásaként Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke.

m453419_resize



„Briliáns munkát végzett, hogy beossza a gumikat és védekezzen a célig. Egyelőre nem értjük, hogy miért volt könnyebb az autó a futam után, de vizsgálatot indítunk annak érdekében, hogy megtaláljuk a magyarázatot. Arra gondolunk, hogy az egykiállásos stratégia miatt túl sok fogyott el a gumiból, ami tényezővé vált, de dolgozni fogunk azon, hogy megértsük, mi történt. Ezzel együtt nem keresünk kifogásokat, nem történhet meg még egyszer” – magyarázta a szakember.

„Az megkönnyebbülést jelentett, hogy Lewis beért a második helyen, így megszerezhette a győzelmet. Ő is nagyon erős futamot teljesített, ő volt a leggyorsabb a két kiálláson lévők közül. Elégedettek lehetünk az autónk tempójával, éppen ezért sajnálatos, hogy nem tudtuk megszerezni a kettős győzelmet.”

„Főleg úgy, hogy nehéz pénteki napunk volt, onnan álltunk fel és menedzseltük ilyen jól a futamot.  Tanulni fogunk belőle, és a nyári szünet után, Zandvoortban erősen térünk vissza” – zárta gondolatait Shovlin.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: