DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Pereznek Kína óta nem volt ilyen jó időmérője

A mexikói tudja (tapasztalatból is…), hogy mennyire könnyű hibázni ilyen körülmények között, így örül, hogy végre összeállt neki egy időmérő.

Sergio Perez a harmadik helyen zárta a Belga Nagydíj időmérő edzését, ami azt eredményezte, hogy csapattársa büntetése miatt az első sorból indulhat – ráadásul mindössze 11 ezreddel maradt el a rajtelsőségtől, hiszen Leclerc ennyivel előzte meg őt, ami a pole-t jelentette számára.

perez-spa-2



Perez így sem lehet csalódott, hiszen mostanában a nehéz körülmények gyakran kiesést eredményeztek a számára, most viszont végre csapatához méltó eredményt tudott villantani – egészen pontosan utoljára Kínában szerepelt ennyire jól a kvalifikáción.

„Időnként nagyon trükkös volt” – kezdte értékelését. „Ilyen körülmények között mindig könnyű elrontani, ahogy az elmúlt néhány, ilyen körülmények között rendezett kvalifikáción is történt, szóval jó, hogy végre összeállt” – mondta, majd kifejtette, mi hátráltatta őt a Q3-ban:

perez-spa

„Sajnos nem maradt új gumink, mivel a Q2-ben egy kicsit nem voltunk szinkronban, szóval elég szerencsések voltunk, hogy a tizedik helyre kerültünk. Azt hiszem, a második hely talán a legjobb pozíció, amit Spában kívánhatsz magadnak” – mondta felidézve a tavalyi rajtot, ahol sikerült maga mögé utasítani a szintén első helyről induló Leclerc-t:

„Holnap megpróbálok ugyanúgy tenni, ahogy tavaly sikerült Charles ellen. Hosszú verseny áll előttünk, úgy néz ki, hogy száraz lesz. Ahogy mindig is mondtam, minden hétvége egy új lehetőséget jelent arra, hogy minden egyes nap jobb legyek. A holnap is egy új lehetőség számunkra, hogy még jobbak legyünk, mint ma, és a győzelemért küzdjünk” – bizakodott Perez, majd hozzátette:

„Azt hiszem, a gumikopás elég trükkös lesz az új aszfaltcsík miatt, szerintem még mindig sok az ismeretlen. De jó előérzetem van a holnapi nappal kapcsolatban.”

perez-spa-3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: