DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Megszűnik a motorgyártás, új projektbe kezd az Alpine

Egy ambiciózus új projekt kedvéért lemondanak az F1-es motorgyártásról, erősítette meg az Alpine búcsúzó csapatfőnöke, aki nem Briatore miatt távozik.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, Bruno Famin augusztus végén leköszön az Alpine F1-es istállójának csapatfőnöki posztjáról, s idejét ismét kizárólag a cégen belül motorsportért felelős igazgatóhelyettesi pozíciójának szenteli, azaz az Alpine F1-en kívüli, viry-chatilloni központú tevékenységeinek – a változás természetesen összefügg azzal a tervvel is, mely szerint az Alpine 2026-tól kezdve ügyfélcsapatként folytatja szereplését.

alpine-monaco



Mint kiderült, a hét elején prezentáltak Viry-Chatillonban egy új projektet, aminek kulcseleme az F1-es motorgyártás megszüntetése: „Bemutattunk egy projektet, és ez nem az erőforrás, hanem ennél sokkal nagyobb, az egész Alpine márka átalakításáról szól, a motormárka fejlődik, méghozzá hét új modellel és csúcstechnológiával” – nyilatkozta Famin Spában az F1-es sajtó képviselőinek, köztük a Formula.hu utazó tudósítójának.

„Ambiciózus terveink vannak arra, hogy ezt az új sportmárkát felépítsük, hogy Franciaországon kívül is ismertté tegyük, méghozzá mindenhol a világon” – folytatta. „A Formula–1-es motorfejlesztésből átcsoportosítjuk az erőforrásokat, hogy azokat a márka új technológiáinak fejlesztésére fordítsuk. Ennek a projektnek az egyik következménye, ha elfogadják, hogy az Alpine F1 Team a saját fejlesztésű motor helyett vásárolna egyet.”

Famin azt is megerősítette, hogy a projekt 2026-tól indulna, azaz jövőre még Renault-motorral szerepel a csapat. „Néhány gyártóval tárgyalunk, és egyelőre semmi sincs eldöntve. Követnünk kell a francia szakszervezeti törvényeket, vannak folyamatok, amelyeket szigorúan be kell tartani, és addig nem hozhatunk semmilyen döntést, amíg nem értünk a végére. Egyelőre tárgyalunk néhány gyártóval, de addig nem írhatunk alá semmit, amíg ez a folyamat le nem zárul.”

famin

A francia sportvezető ezt követően kitért saját tevékenységére is: „Az elmúlt évben kettős szerepet vállaltam, hiszen én irányítom Viry-Chatillont, s vele együtt az endurance-, a Dakar- és Formula–E projektet is, ezen felül pedig az Alpine F1 csapat ügyvezető igazgatójaként tevékenykedtem” – mondta Famin, majd megerősítette a távozásáról szóló sajtóértesülést:

„Úgy gondolom, sokkal hasznosabb lenne a cég számára, ha az időmet Viry tevékenységeire fordítanám, ha csak arra koncentrálnék, azaz az összes többi motorsport tevékenységre és az átalakítási projektre, ha megerősítik, hiszen ez hatalmas hatással lesz a Viry összes emberére” – nyilatkozta a francia sportvezető, aki azt is hangsúlyozta, micsoda munkát végeztek beosztottjai a valószínűleg soha el nem készülő új erőforráson:

„Ne felejtsük el, hogy a Viryben dolgozó srácok elképesztő munkát végeznek. Mindannyian tudjuk, hogy 2014 óta nem épp a legjobb motor a miénk, de a miénk volt az egyik legnagyobb előrelépés azóta, és bár még mindig nem vagyunk a csúcson, de a fejlődés nagyon sikeres volt, az munka pedig, amit a 2026-os motor előkészítését illetően végeznek, egészen hihetetlen.”

gasly-barcelona-1

„Minden ember nagyon elkötelezett, nagyon profi, nagyon képzett, így ott most és ott nagyon nehéz a helyzet. És azt hiszem, mindenki megérdemli, hogy a szükséges időt szánjuk arra, hogy velük legyünk ebben a hatalmas projektben” – mondta Famin, azt is kifejtve, hogy távozásának nincs köze ahhoz, hogy Flavio Briatore nemrég megérkezett a csapathoz vezető tanácsadói pozícióban:

„Semmi problémám nincs Flavióval abban a kevés időben, amit együtt töltöttünk. Mindenki tudja róla, hogy megvannak a maga útjai, a saját céljai, de nekem nincs vele gondom. Viszont a részemről egyértelműbb lesz a helyzet, ha lemondok a csapatfőnöki szerepkörről az Alpine F1-nél, és az időmet szeptember 1-től teljes mértékben a viry-chatilloni tevékenységnek szentelem.”

briatore-famin

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: