DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Fáj a csapat miatt, viszont sosem voltam ilyen eltökélt” – Perez

A balesetig ez volt az F1-es szezon legjobb hétvégéje, ezért a 16. helyről is vissza lehet jönni – vélekedik Sergio Perez. Horner elmondta: jelentős kár keletkezett a #11-es Red Bullban.

Hiába indult végre erősen Sergio Perez nagydíja – Christian Horner csapatfőnök szerint Kína óta a pénteki volt a mexikói legjobb edzésnapja a fejlesztési csomagot kapó Red Bull-lal –, az időmérő alapján sorban a hetedik nagydíjhétvégén is folytatódik a negatív sorozat.

Kvalifikációja már a Q1-es szakaszban véget ért egy balesettel: a nedves pályán a 8-as kanyar kerékvetőjére hajtott, elvesztette az irányítást, az RB20-at pedig csak a fal állította meg. Perez sértetlenül megúszta a balesetet, lelkiállapotában azonban nyomot hagyott a csattanás:

„Nyilvánvaló módon rettentő csalódott vagyok, hiszen ez a hétvége mostanáig igen erősen alakult. Fáj, hogy egy teljes csapatot cserben hagytam. Végeredményben viszont sosem voltam még ilyen eltökélt, hogy visszajussak oda, ahova ez a csapat tartozik” – nyilatkozta a riportereknek a Hungaroringen Perez. Később a mexikói azt is hozzátette, hogy nem aggódik a jövője miatt, és csak arra koncentrál, hogy fordítson a szezonja alakulásán.



Az Imola óta összesen 15 pontot összegereblyéző Perez az időmérő kudarca helyett inkább a vasárnapi reményekkel foglalkozott: a pénteki versenytempóra épít, amelyet ő már nem is csak Kína óta, hanem az egész évben a legjobbnak nevez.

„A holnapi nap új lehetőség. A 16. rajthelyről indulunk, meglátjuk, mire lehetünk képesek onnan. Óriási munka lesz, hosszú futam vár ránk, ezért ki kell zárnom a külső zajt és csak a munkára szabad fókuszálnom. A tegnapi volt a szezon legjobb pénteki napja, egyértelműen fejlődünk. Eljön majd az időnk. Sajnos egyszerűen egyik esetet követte a másik: tudatában vagyok annak, hogy ezen gyorsan változtatni kell.”

Horner: Elég nagy kár keletkezett az autóban

A csapatfőnök a baleset okait fejtegette: az esőben nehezek voltak a körülmények, de rámutatott, nem csupán Perez, ellenfelei is nehezített pályán köröztek.

„Jó hír, hogy rendben van, mert nagy baleset volt. De hatalmas kár, hiszen a tegnap nagyon erősnek tűnt számára” – mondta Christian Horner. „Nyilván trükkösök voltak a körülmények, de ez mindenkire igaz. Éppen javított a köridején, szerintem megláthatta az esőt a sisakja ellenzőjén, aztán elvesztette az autót.”

„Sajnos elég nagy kár keletkezett az autóban” – tette hozzá a csapatfőnök, hogy a Red Bull is számottevően megsérült – a versenygép hátulja romokban volt, a bal hátsó felfüggesztés kitört. Egyelőre várjuk a híreket, megsérült-e kritikus alkatrész.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: