DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Sérült padlólemezzel lett negyedik Verstappen

A Q1-es sóderágyas kaland megpecsételte a címvédő időmérőjét az F1-es Brit Nagydíjon: úgy érzi, harcban lehetett volna a pole-ért – holnap pedig harcban is lesz a győzelemért!

Max Verstappen „csak” a negyedik rajthelyet kaparintotta meg a vasárnapi Formula-1-es Brit Nagydíjra a két Mercedes és Lando Norris McLarenje mögött. Mindez azonban arra volt visszavezethető, hogy még a Q1-ben a pár percre visszatérő esőben a Copse kanyar bukóterét is meglátogatta (ugyanott, ahol a csapattárs Sergio Perez a sóderágyban is ragadt előtte), amitől megsérült a Red Bulljának padlólemeze.

„Egyszerűen csak rosszkor voltam rossz helyen” – értékelt a leintést követően a regnáló világbajnok a Sky Sports F1 kamerái előtt. „Nyilván kicsit későn mentünk ki, de nem számítottunk rá, hogy esni fog a Q1-ben.”

f1-verstappen-redbull-silverstone-1



„Úgyhogy amikor kijöttem a 7-es kanyarból, elkezdett eső megjelenni a sisakrostélyomon. Mindenki más már túljutott azon az esős területen, mert aztán a mögöttem jövőknek is le kellett lassítania. Amikor megérkeztem a Copse-hoz, tudtam, hogy az előttem lévők mindenképp jó időt fognak futni, és mivel jöhet az eső, mindenképp nekem is futnom kell egyet, mert különben amúgy is kiesek a Q1-ben.”

„Úgyhogy próbáltam némi tempót megtartani. Beleemeltem persze, de ez nem volt elég, annyira csúszós volt, hogy így is volt egy necces pillanatom. Persze nem akartam összetörni az autót. Egyetlen száraz ív volt, úgyhogy lementem a piszkos és nedves részre kicsit, és átszánkáztam a kavicságyon, próbáltam nem eltalálni a falat.”

„De sajnos eközben tönkrevágtuk a padlólemezt, így onnantól kezdve csak próbáltunk túlélni. A csapat remek munkát végzett, ahogy igyekeztek optimalizálni a veszteségeket, mert láthattuk, ahogy próbálják csiszolni, hogy minden részt optimalizáljanak, mert elég rossz állapotban volt a padlólemez.”

„Eleinte már annak is örültem, hogy bejutottam a Q3-ba, mert az autónk teljesítménye eléggé visszaesett. Azzal, hogy negyedik lettem, meglehetősen elégedett vagyok.”

f1-verstappen-redbull-silverstone-2

Pole lehetett volna – de lesz-e győzelem?

Verstappen szerint egyszerűen kissé pechesek voltak az időjárással, pedig amúgy jól néztek ki a dolgok számára az időmérőn: „Természetesen szerettem volna első lenni, és úgy érzem, harcolhattunk is volna az első helyért.”

„De így is ott vagyunk a harcban, így is negyedikek vagyunk, bármi lehetséges. Valószínűleg némileg támadóbb felfogású versenyt kell majd futnunk, ami szintén eléggé szórakoztató, azt hiszem” – mondta el a holland, aki hozzátette: bízik a száraz futamban, mert úgy érzi, szoros a harc a csapatok között.

De vajon milyen a Red Bull versenytempója és mit szól az első sort kisajátító Mercedesek formájához? „Egész hétvégén jól mentek, úgy fest, az elejétől kezdve gyorsak, és minden működik náluk” – mondta George Russellékről Verstappen. „Ami engem illet, kicsit hullámzóbb volt: az FP1 jobb volt, a második edzés már nem volt annyira jó.”

„Elég sok mindent változtattunk az autón, és úgy érzem, jobb lett az időmérőre, de természetesen nem igazán tudtuk ezt megmutatni a sérülésünkkel. Remélhetőleg azzal, hogy új padlólemezt rakunk fel holnapra, stabilizálódni fognak kicsit a dolgok, és jó versenyt teljesíthetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: