DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

„Mindent elrontottunk, amit csak lehetett” – Verstappen

A stratégia és a két bokszkiállás is pocsék volt a címvédő szerint az F1-es Osztrák Nagydíjon, ezért kerültek olyan helyzetbe, hogy Norrisszal kellett csatázniuk.

A vasárnapi Formula-1-es Osztrák Nagydíj első kétharmadában úgy tűnt, Max Verstappen viszonylag kényelmes előnnyel húzhatja be az újabb győzelmet. A második kerékcserénél azonban időt veszített a holland, aki ráadásul a kivezetőkörén egy elfékezést is bemutatott, és mivel az így visszazárkózó Lando Norrison friss közepes abroncsok voltak fent a Red Bull-os használt szettjével ellentétben, a brit támadni tudta a címvédőt.

Kettejük csatája aztán a 64. körben ütközésig fajult, amely után Verstappen a defekttel és a büntetéssel együtt is bejött ötödiknek, míg mclarenes riválisa kiállni kényszerült. A regnáló világbajnok szerint viszont eleve nem kellett volna abba a helyzetbe kerülniük, hogy Norrisszal csatáznak, csak túl sok hibát követtek el a futamon:

f1-verstappen-spielberg-redbull



„Az első etap elég jól sikerült, de a végén utolértem egy kisebb forgalmat, ami miatt szerintem ki kellett volna állnunk a bokszba, mert így feladtam némi ingyen köridőt” – magyarázta a leintést követően Verstappen, akit a Motorsport.com idézett.

„Alapvetően sok dolgot rosszul csináltunk vasárnap. Kezdődött a stratégiával, aztán a bokszkiállások is katasztrofálisak voltak. Már az első is rosszul sikerült, de a második még katasztrofálisabban sikerült. Hat másodpercet adtunk el a két kiállás során, így nyilván újra nyílttá vált a verseny.”

„És szerintem ezért is hoztuk magunkat ebbe a helyzetbe. Mindent rosszul csináltunk, amit csak rosszul csinálhattunk. Egyszerűen borzalmas volt a mai nap.”

f1-verstappen-pit-spielberg-redbull

Az autóval sem stimmelt valami

A világbajnokságot továbbra is fölényesen vezető 26 éves pilóta azt is hozzátette, hogy a verseny közben egyre vezethetetlenebbnek érezte az RB20-ast: „Nem tudom, miért, de az autó egyre csak rosszabb és rosszabb lett a futam során, úgyhogy ezt is meg kell majd néznünk, talán valami tönkrement az autón.”

„Őszintén nincs magyarázatom arra, hogyan váltott egy elfogadható egyensúlyból egyszerűen vezethetetlenbe az autó, ami általában azt jelzi, hogy valami nincs rendben. De még így is nyernünk kellett volna, ha nem követtünk el volna annyi hibát a bokszkiállásokkal is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: