DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

„Sajnálatos, amit Esteban tett…” – Gasly

Úgy tűnik, hogy az Alpine-nál továbbra sem honol csend és nyugalom: Gasly és Ocon nem beszélték meg egymással a kanadai esetet sem.

Természetesen a Spanyol Nagydíj sajtótájékoztatóján is megkérdezték Pierre Gaslyt arról, hogy mi történt Kanadában Esteban Oconnal – a csapat arra kérte utóbbit, hogy engedje el Gaslyt, ám Ocon elsőre megtagadta a kérést, majd meglehetősen hevesen reagált, miután teljesítette.

A csapat és Gasly szerint ha időben történik mindez, akkor neki lett volna esélye még előrébb lépni a futamon és több pontot szerezni – Ocon viszont úgy érezte, hogy teljesen feleslegesen cserélnek helyet egymással, ugyanabban a két pozícióban érnek be, ahogy eredetileg haladtak, csak fordított sorrendben.

Végül ez így is történt, de Gasly láthatóan nem tette még túl magát ezen…

f1-gasly-alpine



„Sajnálatos volt az ügy, mert én úgy éreztem, hogy van esélyünk a nyolcadik hely megszerzésére. Sajnos Estebannak két körébe telt elengednie, így Ricciardo ki tudott építeni egy kétmásodperces előnyt” – mondta a barcelonai sajtótájékoztatón Gasly.

„Egyszerűen sajnálatos, hogy nem akkor történt meg a helycsere, amikor a csapat egyértelműen kérte, mert harcolhattunk volna két plusz pontért. De ennyit erről, továbblépünk” – tette hozzá a francia.

További kérdésekre egyébként nem volt hajlandó válaszolni az üggyel kapcsolatban, többször is kijelentette, hogy nem mond többet erről – végül egyetlen információt mégis elárult: azt, hogy Oconnal azóta sem beszéltek egymással a kérdéses szituációról.

 

Briatore jön, az F1-es motor megy?

Az Alpine-nál egyébként is zajlanak az események: a hírek szerint bezárják az F1-es motorprogramot és erről hamarosan bejelentést is tehetnek, tegnap pedig a Formula.hu forrásai azt jelentették, hogy Flavio Briatore visszatér a csapathoz vezérigazgatói tanácsadó pozícióban.

Ezt ma az enstone-iak hivatalosan is megerősítették, részletek ezen a linken!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: