DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

„Tavaly is sokáig vártunk rá” – Albon szerint mostantól többször látjuk pontot szerezni a Williamst

Idei első pontjait szerezte meg a grove-i alakulat: Albon kilencedikként szelte át a célvonalat Monacóban, ezzel pedig a brit-thai szerint lendületbe fog kerülni a Williams csapata.

Már a szombati időmérőn is ígéretesnek látszott a Wiliams tempója a Monacói Nagydíj hétvégéjén – Alex Albon a Q3-ba jutva a kilencedik helyre kvalifikálta magát, ezt pedig a vasárnapi futamon világbajnoki egységekre is tudta váltani a pozíció megtartásával. Csapattársa, Logan Sargeant tizenötödikként ért célba.

A leintést követően Albon így nyilatkozott a 2024-es szezonban elért első pontjairól: „Talán egy kicsit unalmasabb versenyen sikerült, jobb lett volna egy izgalmasabb futamon megszerezni az első pontjainkat – jobb sztori lett volna, de ezt is el fogom mesélni!”



„Elégedett vagyok a kilencedik hellyel, ez az eredmény versenybe hoz minket: tavaly is beletelt néhány versenyhétvégébe, mire sikerült az első pontszerzés, de utána többször is sikerült. Nem látok rá okot, ez idén miért ne jöhetne össze ismét – fejlesztettük az autónkat, hoztunk rá kisebb módosításokat, melyek kezdenek mind kifizetődni. Örülök az eredményünknek.”

A Tsunoda mögött hosszasan eltöltött körökről így nyilatkozott a brit-thai: „Fájdalmasan lassan autóztunk, végig arra gondoltam, hogy ezek a srácok előttem túl óvatosan mennek! Igaz, hogy a futam vége kemény volt a gumik kopása miatt, de nem éreztem úgy, hogy ennyire vissza kellene fogni a tempónkat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: