DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Megtört átok: Charles Leclerc nyert Monacóban

Behúzta hazai F1-es futamát a Ferrari pilótája, Oscar Piastri és Carlos Sainz a dobogón, Max Verstappen a hatodik helyen zárta a viadalt.

Már az első kanyarok meghozták a drámát az idei Monacói Nagydíjon: egyrészt a mezőny élén Carlos Sainz az első kanyarnál megtámadta Oscar Piastrit, de rosszul jött ki a próbálkozásból, megsérült a Ferrari bal első kereke, és két kanyarral később kiállni kényszerült. 

Majd megmentette a piros zászló, ugyanis mögöttük pedig Kevin Magnussen okozott hatalmas balesetet: a Haas dánja érthetetlen módon próbált bemenni Sergio Perez mellé, aminek borítékolható módon az lett a vége, hogy mindketten kiestek, totálkárra tört a falra felkent Red Bull, ráadásul vitték magukkal a (Perezhez hasonlóan) teljesen vétlen Nico Hülkenberget is. 

Közben történt még egy érdekesség, Esteban Ocon az alagút előtt, már piros zászlós fázis alatt megpróbálta belegyalulni a falba Pierre Gaslyt, aki érthetően kiakadt csapattársa manővere miatt. Ocon futama itt véget ért, a bokszba visszaért, de az Alpine nem tudta megcsinálni a francia autóját.

A piros zászló alatt hosszú javítás és szünet következett, amely során a Ferrari viszont nagyjából összerakta Sainz autóját, így a defekt ellenére visszaállhatott a harmadik helyre – megúszta az első rajt hibáját, és az újabb állórajt után a mezőny már el is jött gond nélkül, megtartva az indulási sorrendet.

Innentől beindult a szokásos monacói vonatozás, de a top négy a kemény keverékű gumikon leszakította magáról a közepeseket használó két Mercedest, és köztük a hatodikként haladó Max Verstappent. A különbségek alakulását érdemes volt figyelni, a top négy az első nagyjából húsz körben tizedekre volt egymástól, majd szétszakadtak másfél-két másodpercekre, mögöttük Russell, Verstappen és Hamilton 13 másodperc körüli hátrányt szedett össze, majd hozzájuk képest a nyolcadik Tsunoda és az általa vezetett boly további 14-15-öt. 

f1-ferrari-leclerc-monaco



Mindezt az indokolta, hogy a piros zászló után nem volt már kötelező a bokszkiállás, így az az izgalmi faktor is kiesett, hogy valaki esetleg húz valami váratlant, vagy egy alternatív lépéssel megpróbálkozik valamivel – maradt annyi, hogy az egyes bolyok utolsó tagja elszakad-e egy bokszkiállásnyi különbségre az üldözőjétől, hogy kijöhessen friss gumikért, amelyekkel jelentős tempóelőnybe és így talán-talán támadási pozícióba kerüljön.

A Ferrari Leclerc vezetésével próbálta ezt elkerülni, hogy Norris ne tudjon friss gumikon támadni Sainz ellen, de Leclerc nem tartotta be a csapat kérését, sőt amikor megkapta az üzenetet, hogy lassítson, inkább megfutotta az addigi leggyorsabb köreit és lerázta magáról Piastrit. 

Az 50. körben Lance Stroll kapott egy defektet, de nem ez okozott némi izgalmat, hanem hogy Hamiltont kihozta a Mercedes kereket cserélni, amire azonnal reagált a Red Bull Verstappennel, így közöttük nem változott a helyzet, viszont így az lőttük haladó Russellre gyorsíthattak rá mindketten a friss gumikon. Közben Russell le is lassult annyira, hogy Norris kis híján megkapta a vágyott ingyen kerékcseréjét, de Sainz még időben kapcsolt, visszalassított, feltartotta a McLarent, és ezzel megmentette magát – közelebb tolta Norrist Russellhez, aki így nem jöhetett ki a bokszba.

Verstappen pár kör alatt utol is érte Russellt a friss gumikon, de ismét bebizonyosodott, hogy ezen a pályán, ezekkel az autókkal nem lehet előzni: még a brutális tapadáskülönbség sem segített a világbajnokon, hiába tapadt rá Russell sebességváltójára. 

Más pedig nem történt, Sainz kellő távolságra tartotta Norrist, így Charles Leclerc megszerezte pályafutása első győzelmét Monacóban, Oscar Piastri egy nagyon értékes második hellyel gazdagodott, Sainz pedig kettős dobogót hozott a Ferrarinak – amely így felzárkózott a Red Bullra a konstruktőri tabellán is. 

Verstappennek maradt a hatodik hely, Tsunoda, Albon és Gasly pedig pontokat csípett a hercegségi futamon. 

Az F1-es Monacói Nagydíj végeredménye:

1. Charles Leclerc Ferrari
2. Oscar Piastri McLaren
3. Carlos Sainz Ferrari
4. Lando Norris McLaren
5. George Russell Mercedes
6. Max Verstappen Red Bull
7. Lewis Hamilton Mercedes
8. Yuki Tsunoda VCARB
9. Alexander Albon Williams
10. Pierre Gasly Alpine
11. Fernando Alonso Aston Martin
12. Daniel Ricciardo VCARB
13. Valtteri Bottas Stake
14. Lance Stroll Aston Martin
15. Logan Sargeant Williams
16. Guanyu Zhou Stake
kiesett Esteban Ocon Alpine
kiesett Nico Hülkenberg Haas
kiesett Sergio Perez Red Bull
kiesett Kevin Magnussen Haas
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: