DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

„A senki földjének közepén vagyunk” – Hamilton

Csak egészen kis lépéseket tesznek előre a fejlesztésekkel, de így is inkább pozitívan értékelte az imolai F1-es hétvégét a Mercedes hétszeres világbajnoka.

A Formula-1-es Emilia-romagnai Nagydíj során is negyedik erőnek tűnt a Mercedes: a futamon a hatodik és a hetedik helyezés lett az övék. George Russell kései második kerékcseréje okán Lewis Hamilton végzett előrébb, aki a tőle megszokott módon nyúlfarknyi válaszokkal értékelte a versenyét:

f1-hamilton-imola-mercedes-1



„Igen” – felelte arra a kérdésre, hogy elégedett-e az eredménnyel, majd miután arra kérdeztek rá, hogy kissé unalmas volt-e a futam, hozzátette: „Nem igazán, eseménydús volt.”

Hamilton egyszer a sóderágyat is meglátogatta az Acque Minerali kanyarban: „Valószínűleg öt másodpercet buktam azzal a kisodródással, ami azt jelentette, hogy Fernando mögé tértem vissza, amivel szintén veszítettem kicsit. Úgyhogy összességében szerintem egy jó nyolc másodpercet, szóval nem ideális, de nem került sok pozíciómba.”

 

Csak apró lépéseket jelentenek a fejlesztések

Sok más csapathoz hasonlóan a Mercedes is számos fejlesztéssel érkezett Imolába. Hamilton ezek kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem nagy, sőt kifejezetten kis előrelépéseket jelentenek ezek az újítások. Azt pedig nem tudta megmondani, hogy mikor csatlakozhatnak a McLarenhez és a Ferrarihoz abban, hogy elkezdjenek felzárkózni a Red Bullra.

f1-hamilton-imola-mercedes-2

„Úgy vélem, a tempóm a második etap során összevethető volt az előrébb álló srácokkal, de szerintem még mindig hiányzik két vagy három tized versenytempóban” – fogalmazott a 39 éves pilóta, aki a Sky Sports F1-nek arról is beszélt, hogy hol is áll jelenleg pontosan a Mercedes:

„Pontokat szereztünk, ez pozitívum. A senki földjének közepén vagyunk. De általánosságban véve ez egy erős befejezés számunkra. Nem hiszem, hogy sokkal többet elérhettünk volna.”

A hétszeres világbajnok azt tagadja, hogy különösebben megviselné őt vagy az istállót a jelenlegi helyzet: „Nem gondolom, hogy különösképp kemény lenne. Itt tartunk most, úgyhogy csak meg kell próbálnod a legjobbadat nyújtani. És ez volt a legjobb, amit elérhettünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: