DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 19. szerda
F1

„Egyszerűen hét tized a hátrányunk” – Hamilton

A sprintidőmérő második etapján kieső hétszeres F1-es világbajnok állítja: Miamiban ezúttal nem kísérleteznek a beállításokkal, egyszerűen ez az autójuk tempója.

A Mercedes okozta a Formula-1-es Miami Nagydíj pénteki sprintkvalifikációjának egyik kellemetlen meglepetését, hiszen George Russell és Lewis Hamilton is már a második szakaszban búcsúzott, így a két pilóta mindössze a 11. és 12. helyről vághat majd neki a szombati rövid futamnak.

Russell a leintést követően arról beszélt, hogy a lágy gumikon jól működött az autó a szabadedzésen, a szabályzatban az SQ1-re és SQ2-re kötelezően előírt közepes abroncsok azonban kifogtak rajtuk. Hamilton szerint egész egyszerűen ennyi van most a Mercedesben:

f1-hamilton-mercedes-miami-day1



„Az autó nagyon jónak érződött a szabadedzésen. Aztán a sprintidőmérőn… igazából nem érződött borzalmasnak, egyszerűen csak hét tizedmásodperc a lemaradásunk. Úgy gondolom, egyszerűen erre a tempóra képes az autónk” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Formula1.com hivatalos csatornájának.

 

Nincs több kísérletezés

Az előző nagydíjhétvégéken a Mercedes többször is radikálisan kísérletezett a beállításokkal annak érdekében, hogy jobban kiismerjék a W15-öst, és többször is félresiklottak ezzel. Hamilton szerint azonban Miamiban nincs erről szó:

„Ezen a hétvégén nem végzünk több kísérletet, egyszerűen csak próbáljuk működésre bírni az autót. Szóval úgy érzem, kihoztunk mindent az autóból és egyszerűen ez a tempónk: el kell fogadnunk, hogy jelenleg hét tizedmásodperc a hátrányunk.”

A 39 éves pilóta azt is elismerte, hogy a sprinten a világbajnoki pontokat jelentő nyolcadik helyre is nehéz lesz felkapaszkodniuk: „Kemény lesz a sprintfutam. A 12. helyről indulunk, úgyhogy nem sokra számítok onnan, hogy őszinte legyek. Ezen a pályán nem egyszerű előzni vagy a másikat követni. Úgyhogy megpróbálok valahogy bejutni a pontszerzők közé, ha lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: