DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Nincs tempó, nem fordul az autó – rosszul sült el a Mercedes kísérletezése

Visszaütött az új beállítás Toto Wolff szerint, Russell azt mondja, a hatodik hely volt a maximum, Hamilton pedig beismeri, egyszerűen lassú volt a kínai F1-futamon.

Kihasználta a Mercedes a parc fermé szabály 2024-re történt enyhítését, amely a sprinthétvégéken lehetővé teszi, hogy a szombati rövid futam után még módosítsanak a beállításokon. A sanghaji sprint erős eredménye – Lewis Hamilton második helye – hatására a csapat mérnökei úgy döntöttek, jelentősebb változtatással próbálnak közelebb kerülni a Red Bullhoz.

A terv rosszul sült el – Lewis Hamilton már a Q1-es fázisban kiesett, a 18. rajthelyről indulva a kilencedik pozícióig jutott, és George Russell is csupán hatodik helyet szállított. A W15 sprinten mutatott tempója egyszerűen hiányzott – erre jutott Toto Wolff is.

„Figyelembe véve az autót, a versenyzőket és a csapatot is, nem voltunk jó helyzetben ma. Összességében nem voltunk eléggé jók. Hiányzik a tempónk, mélyre kell ásnunk” – összegezte a riportereknek Sanghajban Wolff.



„Nincsen rendben az autónk, láthattuk a hibákat. Agresszívabb útra akartunk lépni, de láttuk, hogyan járt vele Lewis, talán egy lépéssel tovább mentünk a kelleténél. A futamon nem volt gyors az autónk, és hallhattuk őt, hogy arról beszél, az autó nem fordul. Ugyanezt látjuk az adatokból, nem tettünk meg jó lépést” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Wolff abban bízik, hogy a következő nagydíjra ütemezett fejlesztés előrelépést hoz a csapatszámára: „Érkezik valami Miamiba, ami jó lépésnek tűnik. Meglátjuk, hova juttat minket. Remélhetőleg érni fog egy keveset.”

Russell: A hatodik hely volt a maximum

„Tudjuk, hogy ez a hétvége hol úszott el. A legutóbbi három futamon Fernandóval és Piastrival harcoltunk, a hatodik hely azt tükrözi, ahol most állunk” – nyilatkozta a pontok többségét szállító George Russell. „Érdekes hétvége volt, két különböző beállítással péntek és vasárnap között, így lesz információnk, amit átnézhetünk. Mélyre kell ásnunk ebben az adathalmazban, és folyamatosan teljesítményt kell adnunk az autónkhoz.”

Russell a rajtnál megelőzte az első kanyarban hibázó Ferrarikat, de tudni lehetett, hogy hosszú távon nem maradhat előttük: „Mindig bízunk, igyekszünk a lehető leggyorsabban menni, de végül a versenytempó által meghatározott sorrend fog összeállni, ez az F1” – mondta Russell.

Lewis Hamilton tömören értékelte futamát, a kilenchelyes felzárkózásnak nem tudott örülni: „Nem különösebben. Úgy értem, elég lassú voltam. Az a néhány csata, amiben részt vettem, rendben volt, de ma nem voltam igazán jó” – értékelte kilencedik helyét a világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: