DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 25. kedd
F1

Verstappen Hakkinen nyomdokaiba léphet hétvégén

Komoly kihívást vár a sprintes sanghaji hétvégétől Max Verstappen, de összessésgében szereti ezt a pályát, és várja az eseményeket.

Komoly nehézségeket jelent a csapatok és a versenyzők számára az, hogy a naptárba öt év után visszatérő Kínai Nagydíj rögtön sprintes formátumban került be a menetrendbe, így egyetlen egyórás szabadedzés áll csak a résztvevők rendelkezésére ahhoz, hogy megtalálják az ideális beállításokat, és felkészüljenek a két időmérőre, valamint a két futamra. Ezt emelte ki a hétvégét felvezető sajtóanyagban a világbajnoki címvédő Max Verstappen is:

„Várjuk már a Kínai Nagydíjat, mivel komoly kihívást jelent majd számunkra, főleg úgy, hogy sprintes hétvége lesz” – mondta Versetappen.

„2019 óta nem versenyeztünk ezen a pályán, és csak egyetlen szabadedzésünk lesz, úgyhogy az csak arról fog szólni, hogy a lehető legjobban beállítsuk az autót és menedzseljük a gumijainkat. Ez a pluszfaktor extra izgalmat okoz a szurkolóknak, ami jó, a csapat pedig mindent megtesz a jó felkészülésért” – tette hozzá a holland.

SI202404040119_hires_jpeg_24bit_rgb_resize



„Ez egyébként egy jó pálya, egyedi a vonalvezetése, trükkösebbek a kanyarok, és vannak hosszú egyenesek, amelyek miatt sok lehetőség nyílik az előzésre. Mindig szerettem itt versenyezni, szóval várjuk, hogy mit hoz számunkra ez a hétvége.”

Ezen a hétvégén egyébként története 100. pole-pozícióját szerezheti meg a Red Bull, amelyet eddig még nem győztek le időmérőn a 2024-es F1-es szezonban – eddig négyből négyet vitt Verstappen, ha most is övé lesz a nagydíj első rajtkockája, akkor 1999 és Mika Hakkinen óta ő lesz az első pilóta, aki ötből öt pole-lal nyit egy idényt.

A hétvége sprintes menetrendje ebben a cikkben található, videós beharangozónk pedig megtekinthető a YouTube-on:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: