DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 21. kedd
F1

Kármentésre készül Kínában a McLaren

A wokingiak F1-es vezére úgy érzi, a szezon elején sorra kerülő pályák közül a sanghaji karakterisztikája kedvez a legkevésbé az MCL38-asnak.

Noha az első számú üldözői pozíciójukat, amelyet a tavalyi idény második felében gyakran megvillantottak, nem tudták megőrizni 2024-re, hiszen a Ferrari határozottan átlépte őket gyakorlatilag minden típusú pályán, így sem panaszkodhat a szezonkezdetre a McLaren, hiszen az eddig látottak alapján a harmadik erőnek számítanak, megelőzve a Mercedest és az Aston Martint – és ez a konstruktőri világbajnoki értékelésben is visszaköszön.

A soron következő F1-es Kínai Nagydíj azonban némi aggodalommal tölti el Andrea Stellát, a wokingiak csapatfőnökét, szerinte ugyanis a versenynaptárba visszatérő sanghaji aszfaltcsík sajátosságai nem kedveznek az MCL38-asnak:

GP2404_133307MS1_3206_2_resize



„Azt kell mondanom, hogy a szezon első szakaszában a kínai pálya az, amely teljesítmény szempontjából a legjobban aggaszt. Nagyon sok alacsony tempójú, hajtűkanyar van rajta. De még a második és harmadik kanyarban is rengeteg időt töltünk a hosszú kanyarokban.”

„És úgy gondolom, van egy ismétlődő trend: egyelőre nem tudtunk eleget javítani az autón ezekben a lassú-középgyors kanyarokban. Úgyhogy versenyképesség szempontjából egy nehezebb helyzetre számítok, mint Suzukában, Ausztráliában és az évad első szakaszában” – idézi Stella szavait a Motorsport.com portál.

„Kína lehet, hogy némileg a kármentésről fog szólni számunkra. Aztán remélhetőleg Miamitól kezdve elkezdjük a jobb szakaszát ennek a 2024-es idénynek, és aztán az esztendő második felében még több jöhet majd.”

GP2404_105931_V6A6172_2_resize

Lehetőséget adhat az ismeretlen?

Stella ugyanakkor azt is elmondta, hogy a McLarennek nyújthat lehetőséget az, hogy több tényező is ismeretlen lesz a Kínai GP ötéves távolléte és a sprintlebonyolítás miatt: „Egyértelműen kihívást jelentő esemény lesz sok szempontból. Milyen aszfalthelyzetet fogunk ott találni? Ne feledjük el azt, hogy Kína volt az egyik legkeményebb pálya a szemcsésedés szempontjából. Szóval hogyan fognak tudni ezzel megbirkózni a gumik?”

„Ráadásul nagyon trükkös pálya olyan tekintetben is, hogy egyensúlyt kell találni a néhány igen tempós kanyar, mint például az 1-es, majd az azt követő sok lassú kanyar között. Önmagában nézve ez komoly fejfájást okozhat. Viszont versenyképesség szempontjából nézve arra kell gondolnunk, hogy ha nem is végzünk tökéletes munkát, de kicsit jobbat, mint a többiek, akkor az nagy lehetőséget adhat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: