DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 19. szerda
F1

„Lewisnak szüksége van egy nagy eredményre”

A korábbi F1-es csapatvezető, Eddie Jordan úgy látja: Hamilton már most kissé lehangolt a Mercedes újabb halovány szezonkezdete miatt.

Hiába alakították át jelentősen a Formula-1-es versenyautójukat, a Mercedesnél idén sem érték el a hőn áhított áttörést a W15-össel, amely az első két forduló alapján nagyjából a harmadik-negyedik erőnek tűnik a Red Bull és a Ferrari mögött, versenyben a McLarennel és az Aston Martinnal.

Lewis Hamilton ráadásul eddig mindkét futamon kikapott csapattársától, George Russelltől is. A hétszeres F1-es világbajnok a Szaúd-arábiai Nagydíjat követően elmondta: az autó főleg a gyors kanyarokban marad el a riválisoktól, akik „mintha másik kategóriában mennének” hozzá képest. A W15-ös gyengeségéről azóta a Mercedes mérnökei is beszéltek.

f1-hamilton-dzsidda-mercedes



A korábbi Formula-1-es csapatfőnök, Eddie Jordan úgy látja, a helyzet miatt már most eléggé letört a 2025-re a Ferrarihoz igazoló Hamilton:

„Úgy gondolom, Lewis már most kissé lehangolt a Mercedes állapota miatt. Ugyanaz a helyzet, mint tavaly, nem? Gyengén kezdtek. Rendkívül nehéz felzárkózni. Ha van valaki, mint most Max, aki már most 51 ponttal rendelkezik… Ez nevetséges, hogyan tudna ezzel harcolni a Mercedes?”

„A probléma a többi rivális számára, hogy a Ferrarin kívül nem látom, hogy más komoly kihívást jelenthetne ennek a Red Bull csapatnak” – idézi Jordan szavait az F1i.com portál.

Pedig Jordan szerint Hamiltonnak húsbavágó lenne egy komolyabb eredményt elérnie: „Lewis… atyaég, rettenetesen szüksége van egy eredményre. Az ok, amiért George felülmúlja őt, ugyanaz, mint ami tavaly ilyenkor történt. Egyértelmű, hogy Lewis összeszedte magát idény közben és utána egy nagyon erős második szezonfelet produkált.”

„De a bajnokság nem két félidőből áll. Ez egy folyamatos versenyfutás, összesen 24 futamból áll, a mostani hétvégén pedig kilencedik lett. Ez nem elég jó, szüksége van egy nagy eredményre. Én ezt gondolom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: