Oliver Bearman volt az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésének sztárja: a nap során, nem sokkal korábban közölte hivatalosan a Ferrari, hogy a 18 éves F2-es pilótának kell beugrania Carlos Sainz helyére, a spanyol ugyanis kórházba kerül, és vakbélműtétet hajtanak végre rajta.
A fiatal Ferrari-pilóta jól teljesített: értelemszerűen ő volt a legaktívabb az edzés során, és hamar felvette a tempót annak ellenére, hogy versenyzői szempontból nehéz pályáról van szó, főleg első éles F1-es debütálásnak. Bearman a közepes gumikon végül egy másodperccel maradt el csapattársa, Charles Leclerc idejétől, majd a lágyakon a végén hét tizeddel, így a 10. helyen zárta a gyakorlást.

Az edzés egyik vesztese Logan Sargeant, aki érdemi mért kör nélkül zárta a szabadedzést: még az első próbálkozásai során odaütötte az autó bal első kerekét az ívbelső falhoz ugyanott, ahol tegnap Lance Stroll, a hiba következtében pedig megsérült a kormányösszekötő.
A másik pedig Guanyu Zhou, aki 17 perccel a vége előtt összetörte a Stake-et: az egyik tempós irányváltásnál elúszott alatta az autó hátulja, és a falba csapódott. Emiatt piros zászló következett, és bár az utolsó öt percre még újraindították az edzést, de az erőviszonyokról így nem kaphattunk valós képet: a baleset előtt sokan csak a közepes gumikat használták, mások csak megnéztek ezt-azt, de igazi, erős időmérős szimulációra nem nagyon volt példa.
A leggyorsabbnak végül a Red Bull és Max Verstappen bizonyult, a holland pilóta már egy korábbi lágygumis körével is az élen állt, és ott is maradt, nem kellett javítania a hajrában. Leclerc feljött mögé másodiknak, Sergio Perez pedig a hollandtól szűk fél másodpercet kapva lett harmadik. A Mercedes, a McLaren és az Aston Martin ezúttal is hasonló tempót mutatott, a nagyágyúk közül pedig továbbra is Lewis Hamilton az, aki nem találja magát: a W15-ös pattogására panaszkodott ezúttal.
Folytatás 18:00-kor az időmérővel!
A Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye:
| 1. | Max Verstappen | Red Bull | 1:28,412 |
| 2. | Charles Leclerc | Ferrari | +0,196 |
| 3. | Sergio Perez | Red Bull | +0,494 |
| 4. | George Russell | Mercedes | +0,552 |
| 5. | Lando Norris | McLaren | +0,559 |
| 6. | Fernando Alonso | Aston Martin | +0,626 |
| 7. | Lance Stroll | Aston Martin | +0,715 |
| 8. | Oscar Piastri | McLaren | +0,801 |
| 9. | Lewis Hamilton | Mercedes | +0,855 |
| 10. | Oliver Bearman | Ferrari | +0,894 |
| 11. | Kevin Magnussen | Haas | +1,073 |
| 12. | Pierre Gasly | Alpine | +1,134 |
| 13. | Yuki Tsunoda | Visa Cash App RB | +1,160 |
| 14. | Esteban Ocon | Alpine | +1,163 |
| 15. | Nico Hülkenberg | Haas | +1,263 |
| 16. | Daniel Ricciardo | Visa Cash App RB | +1,328 |
| 17. | Alexander Albon | Williams | +1,395 |
| 18. | Valtteri Bottas | Stake | +1,671 |
| 19. | Guanyu Zhou | Stake | +2,327 |
| 20. | Logan Sargeant | Williams | köridő nélkül |