DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Szét akarják zúzni az ellenfeleket” – Ricciardo a Red Bullról

Csak csodálni lehet az F1-es világbajnok istálló hozzáállását az ausztrál szerint: minden idők legdominánsabb idénye után is ők álltak elő a legtöbb újítással.

Már az autóbemutatók során sokkolta az ellenfeleket a Red Bull azzal, hogy a 22 nagydíjon 21 győzelmet hozó szezont követően jelentősen átszabták a Formula-1-es autójukat 2024-re: miközben több rivális is az ő koncepciójuk felé mozdult el, ők egy teljesen új irányt vettek az RB20-assal.

Ez pedig a Red Bull családjához tartozó és a Visa Cash App RB-nél versenyző Daniel Ricciardo szerint azt mutatja, hogy az energiaitalosok meg akarják semmisíteni a riválisokat: „Nevetek, mert meglepődtem, de közben mégsem” – mondta Ricciardo az anyacsapat idei versenygépéről. „Úgy érzem, ez egy olyan csapat, amely akkor működik a legjobban, amikor nyernek.”

f1-ricciardo-teszt



„Olyan érzés számomra, hogy amikor nyernek, akkor teljesen szét akarják zúzni az ellenfeleket. Nem úgy állnak hozzá, hogy ’oké, nyerünk, mehetünk nyaralni’, hanem ’adjunk bele mindent’. Szerintem ezzel álltak elő idén. A legdominánsabb 2023-as szezon után egy olyan autóval rukkoltak elő, amire még én is azt mondtam, hogy ’wow’.”

Ricciardo külön kiemelte a sztártervező Adrian Newey szerepét és azt, hogy csodálni kell a Red Bull felfogását: „Úgy érzek, mindenki közül ők álltak elő a legtöbb fejlesztéssel, és ez mond valamit. Imádom Adriant nézni az autó körül. És nem érzem rosszul magam azért, mert kiemelem Adriant, mert tudom, hogy többről van szó, mint csak róla, de nyilvánvalóan nagy része ennek. És klassz ezt látni.”

„Akár a család részese vagyok, akár nem, rajongóként egyszerűen imádom látni ezt a könyörtelen hozzáállást és reakciót egy ilyen erős évre. Bizonyos módon ezt csak csodálni lehet. Tudom természetesen, hogy a kanapén ülő rajongók úgy vannak vele, hogy azt akarják, hogy valaki kihívást jelentsen idén a Red Bullnak. De csodálni kell a hozzáállásukat.”

 

Megnyerheti-e az összes idei F1-es futamot a Red Bull?

f1-verstappen-redbull-bahrein-teszt-3

 

Bár még el sem indult az évad, máris felröppentek találgatások arról, hogy tudja-e még fokozni a világbajnok istálló az előző évi dominanciát azzal, hogy idén minden versenyt megnyernek. Ricciardo szerint azonban ez a Red Bull minden erénye ellenére is szinte kivitelezhetetlen az F1-ben:

„Közel lehetetlennek tűnik. Egyszerűen azért, mert olyan sok a verseny, és vajon lesz-e közte esős vagy sem. Bármennyire gondolom azt, hogy az új autójuk is futamgyőztes konstrukció lesz, nem tudom… túl korai még azt gondolni, hogy ugyanolyan domináns lesz, mint tavaly.”

„Fognak versenyeket nyerni, ebben biztos vagyok. De nem merészkednék odáig, hogy azt mondjam, hogy verhetetlen lesz. Szerintem a Formula-1 túl kiszámíthatatlan ahhoz, hogy legyőzhetetlenek legyenek. Úgy vélem, nagyon jól fognak teljesíteni, de túl korai lenne még ezt ilyen biztossággal kijelenteni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: