DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Williams és az Alpine új F1-ese is pályára gurult

A hivatalos teszt előtti napig kellett rá várni, de az F1-es csapatok közül utolsóként a Williams és az Alpine is pályára vitte 2024-es autóját – immár Bahreinben.

Mint arról néhány napja beszámoltunk, miközben a többi istálló mind megejtette vagy egyből a bemutató után, vagy néhány nappal később az úgynevezett shakedownt – a többség Silverstone-t választotta, de például a Stake Barcelonában, a VCARB Misanóban, a Ferrari pedig természetesen Fioranóban körözött –, amely elsősorban rendszerellenőrzésre szolgál, a Williams és az Alpine autóját még nem láthattuk pályán.

Egészen mostanáig: a Williamst irányító James Vowles csapatfőnök ígéretének megfelelően az FW46-os a bahreini hivatalos előszezoni tesztet megelőző napon, kedden gurult ki a garázsból immár a szahíri pályán. A csapat és az autó szempontjából mérföldkőnek számító pillanatról egy rövid videót, az első méterekről pedig néhány fotót is megosztottak:

 

Vowles amúgy elmondta, hogy taktikai döntés volt, hogy nem rendeztek silverstone-i bejáratást: egyfelől a bizonytalan angliai időjárás miatt aggódtak, hiszen az eső sokszor haszontalanná teszi ezeket, másfelől a virtuális pályatesztre szavaztak inkább – erről itt írtunk hosszabban.

f1-williams-bahrein-1



f1-williams-bahrein-2

f1-williams-bahrein-3

f1-williams-bahrein-4

Szintén kedden aztán a sorban utolsóként az Alpine is megtette az első métereit Bahreinben, erről a francia istálló ugyancsak megosztott egy rövid videót a közösségi oldalán:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: