DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Fernando úgy hajtott, mintha az első éve lenne az F1-ben” – Aston Martin

Nem győzte dicsérni kétszeres F1-es világbajnok pilótáját Mike Krack: szerinte az egész csapat sokat fejlődött az energiától duzzadó spanyol érkezése óta.

Fernando Alonso 2023-ra igazolt át az Aston Martinhoz a Formula-1-ben, s a pályafutása ezt megelőző egy-másfél évtizedével szemben ez jó lépésnek bizonyult, hiszen a szezon elején a silverstone-i gárda óriási meglepetést produkálva sokszor a Red Bull első számú üldözőjének tűnt, így a spanyol zsinórban szállította a dobogós helyezéseket.

Az alakulat aztán az idény során lemaradt a fejlesztési versenyben, s végül csupán az ötödik helyet kaparintották meg a konstruktőri világbajnoki értékelésben – jóllehet, Alonso még Brazíliában is el tudott csípni egy pódiumot.

f1-alonso-aston-2023-1



Mike Krack csapatfőnök nem először dicsérte a kétszeres F1-es világbajnokot, aki 42 éves korát meghazudtoló erőkkel vetette bele magát a munkába, az egész Aston Martint új szintre emelve ezzel:

„Egy olyan versenyzőnk volt, aki kapcsán azt gondolhattuk volna, hogy ez az első szezonja. Tele volt energiával, és nem is csak minket hajtott, hanem saját magát is” – fogalmazott Krack a Speedcafe hasábjain. „Sok versenyző elmegy kisebb csapathoz, és megpróbálnak abból kihozni valamit a pályafutásuk végéig. De nem ezt láttuk Fernando esetén, hanem épp az ellenkezőjét.”

„Tényleg elöl járt a példával, elsőként érkezett meg a munkába. Megérkeztünk reggelente, de ő már ott ült. Viccesen úgy is köszönhetett volna, hogy ’kellemes délutánt, srácok!’. Ez hatott a csapatra, hajtott mindenkit, és most már sokkal jobb csapatunk van, mint 12 hónappal ezelőtt. Persze másoké is az érdem, nemcsak Fernandóé, de sokkal-sokkal többet fejlődtünk, mint ha nem lett volna itt.”

Krack hangsúlyozta, hogy mindez a dicséret nem Alonso elődje, a 2022 végén visszavonult Sebastian Vettel hozzáállása ellen szól: „Sebastian nyilvánvalóan az F1-es útja végén járt. A saját döntése volt, hogy be akarja fejezni. Fernandónál más volt a helyzet, ő egy újabb kihívásként tekintett erre.”

f1-alonso-aston-2023-2

A csapatvezető hangsúlyozta: Alonso személyében olyan pilótájuk van, akinél sosem kételkednek benne, hogy kihozza az autóból a maximumot, a bizalom pedig mindkét irányba kölcsönös a felek között.

 

Stroll is sokat köszönhet Alonsónak

Krack azt is kiemelte, hogy Alonso mellett a csapattárs és hozzá képest a legtöbbször haloványan teljesítő Lance Stroll is sokat tanult, de ez összességében is igaz a teljes istállóra. Nem mellesleg remek a két versenyző között a viszony:

„Nagyszerű csapattársak. Sokat beszélnek egymással: hogyan tudnának itt vagy ott fejlődni, hogyan kellene itt vagy ott vezetni. Ez kiegészítést jelent az általunk elvégzett vezetési elemzések mellett. Tényleg segítették egymást. Ismétlem: csapatként a versenyzőinkkel együtt sokkal erősebbek vagyunk most, mint 12 hónappal ezelőtt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: