DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

„A Red Bull-kérdések miatt írtunk alá” – Norris a szerződéséről

Túl sok volt a jövőjét firtató kérdés, szerették volna parkolópályára tenni ezeket a pletykákat, ezért döntöttek a korai hosszabbítás mellett.

Ahogy arról beszámoltunk, meghosszabbította az amúgy is még két évre szóló szerződését a McLarennel Lando Norris, aki így a belátható és talán a kevésbé belátható jövőre is elkötelezte magát Woking mellett – pontos dátumot nem közölt a csapat, de az biztos, hogy hosszú évekre szól még a kontraktus.

Az elmúlt egy évben rengeteg pletyka felmerült azzal kapcsolatban, hogy Norris távozhat-e, akár a mostani (illetve eddigi) szerződéséből kilépve, néhányan a Ferrariban, mások a Mercedesben, a legtöbben pedig a Red Bullban látták a lelki szemeik előtt.

Az energiaitalosok beszéltek is róla, dr. Helmut Marko többször is hangoztatta, hogy szívesen látná Norrist Max Verstappen csapattársaként, sőt a világbajnok is megemlítette, hogy milyen jó a kapcsolatuk, és hogy szerinte nagyon erős párost alkothatnának.

ATP_F1_8027_20230723_HUNGARY_QIAN_resize_1



Most eldőlt, hogy a brit évekig nem távozik a McLarentől, de Norris bevallotta: igenis szóba került náluk az, hogy mit pletykálnak róla és a Red Bullról, és bizony ennek is volt szerepe abban, hogy már most megegyeztek, aláírtak, és be is jelentették a dolgot.

Egyúttal nem mondott kategorikus nemet arra a kérdésre, hogy tényleg tárgyalt-e a Red Bull-lal, vagy szóba került-e egy esetleges közös folytatás.

„Mindenki beszél mindenkivel, minden pilóta beszélget minden csapattal. És ez nem arról szól, hogy szerződésekről egyeztetünk, egyszerűen arról, hogy ez a csapat mit tud ajánlani, a másik csapat mit tud ajánlani, ilyesmi. De ez minden versenyzővel így van, mindenki beszél mindenkivel arról, hogy potenciálisan mit lehetne megtenni egy napon, ha éppen úgy alakulnak a dolgok, de alapvetően ennél tovább nem megyünk” – mondta Norris.

„Amint elkezdenek jönni ezek a kérdések (a sajtóban), és sok ilyen pletykát látunk, akkor már elkezdődnek a beszélgetések házon belül is Andreával, Zakkel. Elkezdünk beszélni a dolgaunkról, és szeretnénk lezárni ezeket a pletyekákat, mert ezek nem jó kérdések a csapat számára. Szóval igen, ezért hoztuk meg a döntést ilyen korán és ilyen gyorsan, így remélhetőleg ezek a kérdések most már elnyugszanak” – tette hozzá a brit pilóta.

A pilótapiac várható alakulásáról és Lando Norris mclarenes jövőjéről is beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: