DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
F1

Bejelentés: Norris aláírt a McLarennél

Újabb évekre kötelezte el magát Wokingban az eddig is 2025 végéig kontraktussal rendelkező brit F1-es pilóta – hosszú ideig maradhat a McLaren kötelékében.

Tegnap Charles Leclerc, ma Lando Norris hosszabbított szerződést jelenlegi F1-es csapatával. Ahogy tegnap a Ferrari, úgy most a McLaren bejelentése sem tért ki arra, hogy egészen pontosan meddig szól az új kontraktus, de az biztos, hogy további évekre kötöttek megállapodást a felek – pedig eddig is a jelenlegi és a következő szezonra, vagyis 2025 végéig volt érvényes a szerződés.

A már száz F1-es futamon is túl lévő Norris a hatodik helyet szerezte meg a 2023-as szezonban – a 24 éves pilótának egyelőre nincs futamgyőzelme, de sokan már évek óta várják, hogy egyszer élni tudjon egy adódó lehetőséggel, ahogy 2021-ben Daniel Ricciardo, vagy 2023-ban az újonc csapattárs, Oscar Piastri egy sprintfutamon.

GP2312_085721_67A8730_resize



A McLaren ezzel a lépéssel tovább stabilizálta a jövőt: Piastrival már az első szezonja során hosszabbítottak, így ő már most aláírt szerződéssel rendelkezik 2026 végéig, Norris hosszabbítása pedig azt jelenti, hogy a páros legalább a következő három szezonra együtt marad.

A csapat építése is zajlik, már beüzemelték az új szélcsatornát, és egyébként is nagy erőkkel fejlesztik az infrastruktúrát, hogy fel tudják venni a versenyt a magas szintet képviselő riválisokkal – 2023 bizonyos részein övék volt a második legjobb autó, és sokan azt várják tőlük, hogy 2024-ben is harcban lesznek az élmezőnyben, akár a Red Bull kihívóiként is.

 

Így értékel Norris és McLaren

„Jó érzés papayában maradni. A McLarennel nőttem fel, otthon érzem magam itt, és a csapat olyan számomra, mint egy család. Eddig izgalmas utat jártunk be, voltak jobb és rosszabb időszakaink, de tavaly megmutattuk, hogy mennyire vissza akarunk térni a mezőny elejére. Zakkel, Andreával és az egész csapattal együtt hihetetlen munkát tettünk bele az utóbbi években, és bízom benne, hogy harcban lehetünk a győzelmekért” – mondta a bejelentés kapcsán Norris.

„Örülök, hogy további évekre hosszabbítottuk meg az együttműködésünket Landóval. Fantasztikus utat tettünk meg az elmúlt hat évben, fantasztikus elkötelezettséget mutatott, és nagyon hajtja a csapatot előre. Tavaly láthattuk azt az alapvető szerepet, amit Lando játszott az eredmények feljavulásában, és várom, hogy így is folytassuk és sok dobogót szerezzünk” – tette hozzá Zak Brown vezérigazgató.

„Örömmel erősítem meg, hogy meghosszabbítottuk a Landóval való együttműködésünket egy többéves szerződéssel 2025 utánra. Lando pilótaként és emberként is érettebb lett, mióta 2017-ben csatlakozott a McLarenhez, tavaly nagyon fontos szerepet játszott az évközi fejődésünkben, lenyűgözően teljesített és hét dobogót szerzett több fantasztikus teljesítménnyel. Várom, hogy folytassuk a közös munkát vele és Oscarral” – összegzett Andrea Stella csapatfőnök.

 

A pilótapiac várható mozgásairól a Formula Podcast legutóbbi adásában is beszéltünk, érdemes meghallgatni:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: