DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Száguldás és cirkusz 2023: élet Ferrari-pilótaként

A Ferrari pilótájának lenni maga a megvalósult álom! – vallja Carlos Sainz abban az exkluzív előszóban, amelyet a magyar rajongók számára írt a Száguldás és cirkusz 2023 című F1-es évkönyvhöz.

Elhíresült mondás az F1-ben, hogy aki egyszer a Ferrari versenyzője volt, az mindörökre a Ferrari versenyzője marad, s azt is számtalanszor hallottuk már, hogy sikerektől és kudarcoktól függetlenül örökre megváltozott az élete azoknak a pilótáknak, akik egyszer a maranellói istállónál szerepeltek.

A Scuderia jelenlegi versenyzői összeállítását erősítő Carlos Sainz eddig három évet töltött a legendás olasz csapatnál, amely során öt rajtelsőséget és két futamgyőzelmet szerzett. Bár a vb-cím esélye mostanáig érdemben nem csillant fel a spanyol előtt, azt vallja, hogy a vörös istálló kötelékében versenyezni kétségkívül különleges tapasztalat.

F6K7GrLXgAACgfl_3



„2021 óta vagyok a Ferrari versenyzője és akármerre járok a világon, sokszor megkérdezik tőlem: változott-e valami az életemben annak hatására, hogy ennek a hihetetlenül nagy múltú csapatnak a tagja lettem? A válasz természetesen az, hogy igen! Amikor a Ferrari pilótája vagy, jobban reflektorfénybe kerülsz, és az elmúlt években sokkal ismertebbé váltam. Akármerre járok, több figyelmet kapok és a rajongók is közelebbről követnek, amit őszintén szólva élvezek, nekem nincs semmi problémám ezzel. A rajongók szuper pozitív hangulatot hoznak a versenyekre, és ez hatalmas motiváció számomra” – fogalmazott Sainz abban az exkluzív előszóban, amelyet az Autósport és Formula Magazin gondozásában megjelent Száguldás és cirkusz 2023 című F1-es évkönyvhöz írt.

A spanyol klasszis megerősítette azt is, hogy a Scuderia versenyzőjeként valóban nagyobb a nyomás, amit el kell viselni, azonban a maranellói küldetés ezzel együtt is csodálatos:

„Az egyetlen hátrány az, hogy a Ferrarinál sokkal elfoglaltabb emberré váltam, mert sokkal több a rendezvény és az egyéb kötelezettség. Emellett mindent, amit a pályán teszel, nagy érdeklődéssel és részletességgel elemeznek, és amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnéd, az komoly kihívást jelent. Ez a munka része, megszoktam, és mindig erőt merítek a nehéz helyzetekből. A Ferrari versenyzőjének lenni számomra egy valóra vált álom, és élvezem minden pillanatát” – olvashatóan Sainz gondolatai a Száguldás és cirkusz 2023 oldalain.

9b8df3d0-c63c-491b-a367-edc9a9cb3b95

Az Autósport és Formula Magazin gondozásában 11. alkalommal jelent meg F1-es évkönyv: a Száguldás és cirkusz 2023 című kötet futamról futamra, pillanatról pillanatra végigveszi a a szezon eseményeit, a futamok helyszínén, a színfalak mögött szerzett információkkal, érdekességekkel, fordulópontokkal kiegészítve.

A kötet a Sainz által jegyzett exkluzív előszó mellett tartalmaz egy személyes hangvételű köszöntőt is, amelyet az AlphaTauri 18 esztendő után leköszönő csapatfőnöke, Franz Tost írt a magyar rajongóknak, felelevenítve abban pályafutása legnagyobb kihívásait, legfontosabb momentumait.

A Száguldás és cirkusz 2023 szerzői értékelik a tíz csapat és mind a huszonkét autóba ülő pilóta teljesítményét, külön szegmensben foglalkoznak az év legemlékezetesebb sztorijaival, de a hagyományokat folytatva közölik a hazai- és nemzetközi sajtó jeles képviselői által összeállított toplistát is, ami a szezon legjobbjait illeti.

A Száguldás és cirkusz 2023 már megjelent, a kötet megrendelhető a Formula.hu webshopjában, december 1-jétől pedig a könyvesboltokban is megvásárolható!

száguldás_2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: