DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Ferrari: A legrosszabbkor jött a safety car

Frederic Vasseur csapatfőnök is úgy érzi, hogy kibabrált velük a biztonsági autó az F1-es Las Vegas-i Nagydíjon. Ő sem számított Leclerc Perez elleni előzésére.

Charles Leclerc vághatott neki a pole-pozícióból a Formula-1-es Las Vegas-i Nagydíjnak, azonban a vezetést már a startnál elveszítette. Az első etap vége felé azonban újra odaért Max Verstappenre, sőt meg is előzte őt, mielőtt kiállt volna a holland kereket cserélni. Ráadásul mivel a Red Bull-osnak öt másodperces büntetést is le kellett töltenie a monacói rajt utáni leszorításáért, a ferraris viszonylag kényelmes előnyre tett szert a maga bokszkiállása után.

f1-leclerc-verstappen-vegas



Aztán viszont a futam felénél érkezett a biztonsági autó, Verstappen és George Russell koccanása miatt ugyanis törmelékkel volt tele a pálya. A safety car pedig elvette Leclerc előnyét, ráadásul a két Red Bull frissebb gumikra is váltott, Verstappen pedig ezt ki is használta – azaz gyakorlatilag közvetve az az ütközés hozta meg neki a szezon 18. győzelmét, amelyben ő is érintett volt.

Leclerc a versenyt követően elmondta, hogy érzése szerint a safety car nélkül akár nyerhettek is volna Las Vegasban, s a Ferrari F1-es csapatfőnöke, Frederic Vasseur is úgy látja, hogy a lehető legrosszabbkor küldték be az ő szempontjukból a biztonsági autót:

„Furcsa érzés számunkra, hogy megszerezzük a pole-pozíciót, megelőzünk háromszor is egy Red Bullt, mégis második helyen zárunk. Ez nem szokványos” – idézi Vasseurt a RacingNews365.com portál. „A biztonsági autó időzítése is a lehető legrosszabb forgatókönyv volt számunkra, hiszen négy körrel a bokszkiállásunk után jött, de ez van.”

f1-podium-vegas

„Charles jó munkát végzett, de szerintem Carlos is, ha figyelembe vesszük az első szabadedzésen történteket és az első kanyaros incidensét, ami után utolsó is volt, és onnan jött vissza a hatodik helyre” – tette hozzá Carlos Sainz kapcsán a csapatvezető.

 

Főnöke sem számított Leclerc manőverére

Leclerc eleinte nemcsak a vezetést veszítette el Verstappennel szemben, hanem egy hibát követően a második helyet is Sergio Perezzel szemben. Viszont a mexikói nyakán ott maradt a monacói, s az utolsó körben messziről be is vetődött mellé, így övé lett az ezüstérem. Perez nem tagadta, hogy nem számított Leclerc támadására, s ezzel tulajdonképpen Vasseur is így volt a bokszfalon ülve:

„Az előtte lévő körben egy ponton úgy éreztem, meg fogjuk próbálni, de aztán láttam a kijelzőn a különbséget, és azt mondtam: ’wow, nem, túl messze van’. De aztán a következő körben kissé meglepődtem, valószínűleg kevésbé, mint Checo, de úgy gondolom, remek manőver volt, és szerintem Charles rendkívül motivált volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: