DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Rivális csapat is erőltette Sainz büntetését?

A ferraris és Verstappen is arra utalt, hogy meggátolhatták, hogy a spanyol mentesítést kapjon a hátrasorolás alól. Sainz csalódott az egész sportban.

Carlos Sainz volt a legkomolyabb áldozata a Formula-1-es Las Vegas-i Nagydíj első szabadedzésén történt csatornafedél-incidensnek, hiszen akárcsak Esteban Ocon esetén, neki is komoly károkat okozott a tárgy az autójában, ráadásul az akkumulátor cseréje miatt még tíz rajthelyes büntetéssel is sújtották a helyi idő szerint szombat esti futamra.

A Ferrari persze kérvényezte, hogy a körülményekre való tekintettel mentesítsék a spanyolt a büntetés alól, ám a felügyelők ezt elutasították azzal, hogy a szabályok nem adnak lehetőséget arra, hogy ezeket figyelembe vegyék.

f1-sainz-ferrari-vegas-day2



Az időmérőt a második helyen záró, az első rajtsor helyett viszont így csak a 12. pozícióból startoló Sainz már előző nap is csalódott volt, a kvalifikáció után pedig bővebben is kifejtette mindezt a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón – ahol arra is utalást tett, hogy egy másik csapat kifejezetten ellenezhette, hogy a ferraris megússza a hátrasorolást:

„Egyértelmű biztonsági probléma volt a pályával. Ez a probléma kárt okozott az autómban. A szerelőimnek öt órájába telt, hogy összerakjanak nekem egy teljesen új autót. És mindezek tetejébe még kapunk egy tíz rajthelyes büntetést is olyanért, ami ellen semmit nem tehettünk. Egyszerűen csak csalódott.”

„Ugyanakkor nem lepődtem meg, mert számos eset volt idén, amikor szerintem a sport bebizonyította, hogy sok dolgot sokkal jobban is csinálhatna. Meglep, hogy az irányító testületnek nem áll hatalmában vis major esetén kicsit felülírni az ilyen helyzeteket, amikor világos, hogy olyan történt, amelyről egyáltalán nem tehetett a csapat és a versenyző.”

„A szabályok, az irányító testület, a csapatok… nem is tudom, többet vártam ettől a sporttól ebben a helyzetben. Nyilván vannak csapatok, akik azt hajtják, hogy büntetést kapjak, ami bizonyos tekintetben meglep. Más szempontból viszont nem, túl régóta vagyok már ebben a sportban ahhoz, hogy értsem, hogy ez egy üzlet… Túl sok pénz forog kockán a konstruktőri helyezés egy csapatnak ahhoz, hogy ne fenyegessenek azzal, hogy büntetést kérjenek nekem.”

f1-sainz-ferrari-vegas-day2-2

„Ugyanakkor mint mondtam, nem vagyok meglepődve. Rettenetesen csalódott és nagyon dühös vagyok az egész sportra, hogy őszinte legyek. A dühös szerintem a jó kifejezés, egyszerűen többet vártam ettől a sporttól ebben a helyzetben.”

 

Verstappen is egyetért Sainczal

Sainz hátrasorolásának az egyik nagy kedvezményezettje Max Verstappen, aki így az első sorból startolhat majd Las Vegasban. Ennek ellenére a háromszoros világbajnok egyetért Sainzcal, változást sürget a szabályokat illetően:

„Változtatni kell a szabályokon erre. Ugyanaz a helyzet, ha kilöknek vagy nagy baleseted van, akkor is elveszítheted a motorod részeit vagy az akkumulátort. Szóval először is ezen változtatni kell, hogy ezeket figyelembe lehessen venni.”

„Emellett úgy gondolom, nem lenne szabad, hogy a csapatoknak beleszólása legyen ezekbe, hiszen bizonyos, hogy ellene fognak szavazni. Személy szerint valóban úgy gondolom, túl kemény ez Carlos számára, de ebben a politikai környezetben természetesen minden csapat magára gondol és persze azt fogják mondani, hogy nem, büntetést kell kapnia.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: