DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Két beállítás, két kapufa: ezért szenvedett pénteken a Mercedes

Eltérő setupot használt Lewis Hamilton és George Russell, de egyikük sem volt elégedett: nincs meg a tempó és nehéz vezetni a Mercedest.

Győzelmi esélyekben reménykedett, így érkezett meg Mexikóba a Mercedes, de a pénteki napon a középmezőnyre volt elég a W14 – főleg Lewis Hamilton értékelt csalódottan, de George Russell is meglepődött a többiek tempóján, illetve a saját szenvedésükön.

„Nem volt túl jó, szenvedés volt vezetni az autót” – mondta a napot hetedik helyen záró Hamilton.

„Az autó teljességgel más, mint múlt héten, és egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak. Sosem tudni, hogy milyen lesz majd, néha nagyszerű, néha nem. Most nehéz kihozni belőle a jó köridőt, de szerintem az világos, hogy van benne teljesítmény, csak meg kell próbálni kihozni” – magyarázta a hétszeres világbajnok.

f1-hamilton-mercedes-mexico



„Elég trükkös ez a hétvége, talán az aerodinamikai csomag miatt, szóval éjszaka ezen fogunk dolgozni, de ez nem volt egy mókás nap. Austinhoz képest egy kicsit le vagyunk maradva, de remélhetőleg tudunk még valamit csinálni, és jobb lesz vezetni az autót.”

„Azt nem tudom, hogy mit várjak az időmérőtől, mert talán tudunk változtatni az autón és javul a tempónk, de az biztos, hogy van még bennünk teljesítmény, amivel közeledhetünk a top háromhoz. Ki kell találnunk, hogy hogyan tudjuk könnyebben vezethetővé tenni” – összegzett Hamilton.

 

Russell meglepődött az erőviszonyokon

George Russell csak tizedik lett a nap végén, és főleg azon húzta fel a szemöldökét, hogy egy Alfa Romeo és egy AlphaTauri is befért elé, nemcsak a megszokott riválisokkal kell számolni.

„Trükkös edzés volt ez, lógott az eső lába, itt voltak a Pirelli prototípus gumijai is, és láthatóan nagyon szoros a mezőny” – értékelt a brit.

f1-russell-mercedes-mexico

„Van bennünk potenciál, de sokat kell dolgoznunk éjszaka. Nagyon szoros az állás, főleg a váratlanul gyors autók miatt: láttunk párat a top tízben azok közül, akiket nem vártunk oda. Senki sem várta, hogy Albon ilyen gyors lesz az FP1-en és második lesz Max mögött, Ricciardo és Bottas is ott votl az elejében az FP2-n. Max nyilván fél másodperccel gyorsabb, de a többiekkel akarunk csatázni” – mondta Russell.

„Úgy érezzük, hogy sokat fejlődhetünk, de meg is van erre a lehetőség. Mexikóban mások a kihívások, a gumik megfelelő tartományba hozásáról szól minden, a hosszabb etapokon pedig menedzselni kell őket, a fékeket és a motort is. Nagyon trükkös futam lesz, az időmérő pedig kulcsfontosságú. Ha valaki összerak mindent jól, akkor az első két sorért csatázhat, és nekünk azt kell elérnünk, hogy ezek mi legyünk” – tette hozzá.

 

Eltérő beállítások a Mercedes pilótáinál

Russell két tizedet kapott Hamiltontól az FP2-n, de elárulta: nem egyforma autóval köröztek.

„Lewis és én két eltérő beállítást alkalmaztunk, és valószínűleg egyikünk sem tudta az ideális tartományba hozni, emiatt úgy érezzük, hogy valahol kettőnk között lehet az ideális. Mindig frusztráló, amikor ilyen történik, de a nehéz pillanatokból többet lehet tanulni az autóról.”

 

Mészáros Sándor helyszíni bejelentkezéseit és hangulatjelentéseit a Formula Podcast, a Formula Motocast és a Pitwall című műsoraink mellett megtaláljátok a YouTube-csatornánkon!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: