DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Verstappen: Szombaton nem így működtek a fékek

Idei legnehezebb győzelmét aratta Max Verstappen, aki egész versenyen a fékekkel bajlódott. Hamilton nagyon megszorongatta a végén a hollandot.

Nagy mérföldkőhöz érkezett Max Verstappen, aki ötvenedik futamgyőzelmét szerezte meg a Formula-1-ben. A holland a hatodik helyről rajtolva már a verseny felénél átvette a vezetést, s bár úgy tűnt, hogy Lando Norris és a McLaren lesz a legnagyobb ellenfele, végül az utolsó etapban a közepes keverékeken támadó Hamilton és a Mercedes állította nehézségek elé.

„Nem indult ideálisan a verseny, hiszen csak a hatodik helyről rajtoltunk. Aztán az egész futamon a fékekkel küszködtem, ami azért volt problémás, mert itt aztán van néhány kemény féktáv. Egyáltalán nem úgy működtek, mint szombaton, ami nyilvánvalóan megnehezítette a versenyem” – mondta Jenson Buttonnak a holland.



A verseny végén a Lando Norrist is levadászó Lewis Hamilton utolérte Verstappent, de talán még egy-két körre szüksége lett volna ahhoz, hogy valóban megtámadhassa a problémával küzdő Red Bullt.

„Eléggé szoros volt a vége, útban voltak a lekörözöttek is, a gumik is elkoptak, amik szintén nem könnyítették meg a dolgom.”

Ötven győzelem az F1-ben

Austini sikerével elit klubba lépett Verstappen, hiszen ez volt pályafutása ötvenedik F1-es győzelme: „Elképesztő, hogy ezt el tudtuk érni, hihetetlenül hangzik, hogy ez már az ötvenedik győzelmem volt. Nagyon büszke vagyok erre természetesen, de megpróbálunk ennél is többet elérni a jövőben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: