DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

Horner állítja: nem fontolgatják Perez kirúgását

A Red Bull F1-es főnöke továbbra is támogatja a mexikóit abban, hogy megtalálja a formáját – ennek érdekében a pilóta is olyat csinált, amit még soha.

Sergio Perez borzalmas néhány futamon van túl: a Formula-1-es Japán és Katari Nagydíjon sem volt meg a tempója, de emellett halmozta a hibákat és a büntetéseket is. Az elmúlt versenyeken a Red Bull-os alig szerzett pontot, így pedig az összetett második helyéhez is látótávolságon belülre került a mercedeses Lewis Hamilton.

A gyenge teljesítmény számos kritikát vont maga után, és olyan pletykák is felmerültek – Perez visszavonulása mellett –, hogy a csapat ultimátumot adott neki: ha elbukja a vb-ezüstérmet, elveszíti vele a 2024-es F1-es ülését is.

f1-perez-horner-redbull_2



Christian Horner azonban, aki a Katari GP után maga is szokatlanul kemény kritikát fogalmazott meg Perezről, amikor úgy nyilatkozott, hogy nekik nincs olyan erős pilótapárosuk, mint a riválisaiknak, most a Daily Mirrornak arról beszélt, hogy szó sincs ilyesmiről, továbbra is támogatják a versenyzőt:

„Ez nem olyasmi, amiről beszéltünk vagy amit akár csak fontolgattunk volna. Checo a versenyzőnk, és a tőlünk telhető legjobban támogatni szeretnénk. Hisszük, hogy elérheti azt a világbajnoki második helyet, de kemény ellenfelei vannak és még sok verseny van hátra.”

„Checót elsősorban a tapasztalata és amiatt választottuk ki, ahogy a nyomással meg tud birkózni. Rengeteget tett értünk 2021-ben és 2022-ben, hozzájárult a konstruktőri világbajnoki címünkhöz tavaly és idén is a győzelmeivel. Tudjuk, mire képes, de ezt nem láthattuk az utóbbi néhány futamon. Támogatni szeretnénk, hogy visszanyerje a szezon eleji formáját.”

f1-perez-redbull-katar_1

„Kemény idénye van, és kemény Max csapattársának lenni – ne feledjük el, milyen kihívás ez mentálisan. Tudjuk, mire képes Checo, ahogy azt is, hogy az időmérő általában a gyengesége, a versenyeken viszont életre kel vasárnap délutánonként. Ezt időről időre újra megmutatja. Hat kettős győzelmünk volt idén, két futamot nyert, és továbbra is második a világbajnoki tabellán 30 ponttal Lewis Hamilton előtt. Nem volt azért minden rossz!”

 

Perez olyat csinált, mint még soha

Horner azt is elárulta, hogy nemcsak a Red Bull próbál segíteni Perezen, hanem maga a mexikói is aktívan tett azért, hogy Austinban és a jövő hétvégén esedékes hazai nagydíján jobb teljesítmény tehessen le az asztalra:

„Három napot is a szimulátorban töltött a múlt héten, amit eddig soha nem csinált korábban. Három nap zsinórban, hogy segítsen meglelni a problémák gyökerét, amelyeket Katarban és Japánban érzett. Úgy vélem, előre tudott lépni, úgyhogy remélhetőleg ez a mostani hétvégén meg is mutatkozik majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: