DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 4. hétfő
F1

Ultimátumot adott Pereznek a Red Bull?

Egyes pletykák szerint elküldheti év végén a mexikóit az energiaitalos F1-es gárda, amennyiben nem tudja megtartani a világbajnoki második helyet.

Miközben Max Verstappen az egyetlen szingapúri kisiklást leszámítva továbbra is dominálja a 2023-as szezont a Formula-1-ben és a katari sprinten már be is biztosította zsinórban harmadik világbajnoki címét, a csapattárs Sergio Perez továbbra sem igazán találja az év elején látott formáját. Az utóbbi két nagydíj, a suzukai és a katari futam különösen tragikusan alakult a mexikói számára, aki egyetlen pontot gyűjtött a két verseny során, miközben hibák és büntetések tömkelegét zsebelte be.

f1-perez-redbull-katar-2_2



Mindezeknek köszönhetően Perez ugyan továbbra is őrzi a világbajnoki összetettben a második pozíciót, de Lewis Hamilton egyre közelebb lopódzik hozzá: a hétszeres világbajnok lemaradása már csak 30 pont a Red Bull-ossal szemben – és ez még kevesebb lehetne a Katari Nagydíj rajtjánál elkövetett hibája és George Russell-lel való ütközése nélkül.

Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben a Red Bull felsővezetése is kritikákat fogalmazott meg (ismét) Perezzel kapcsolatban. Helmut Marko például úgy fogalmazott, hogy a pilótának csapatváltásra lenne szüksége ahhoz, hogy újra elkapja a fonalat, ami sosem jó jel a bikák F1-es tanácsadójának szájából. Ám ami igazán aggaszthatja Perezt, hogy a katari rémálom után már az őt addig védő – és egyébként támogatásáról most is biztosító – Christian Horner csapatvezető is keményebben fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy a Red Bullnak jelenleg nincs olyan erős versenyzőpárosa, mint bármely rivális gárdának.

f1-perez-redbull-katar

A brazil Globo értesülései szerint nem véletlenek ezek a megnyilvánulások, a lap ugyanis úgy tudja, hogy a Red Bull egyfajta ultimátumot adott Pereznek: amennyiben nem végez az egyéni világbajnoki pontverseny második helyén, menesztik a 2023-as évad végén. Az energiaitalosok alakulat egyébként még sosem végzett 1-2-ben a pilóták értékelésében – sem tavaly, sem a Sebastian Vettel-féle korszakban –, így érthető, hogy szeretnék ezt is elérni fennállásuk legdominánsabb szezonjában.

A Globo azt is tudni véli, hogy amennyiben Perez elveszíti a vb-ezüstöt és valóban kirakják a szűrét, akkor Daniel Ricciardo foglalhatja el a helyét 2024-ben. Ebben az esetben pedig az ausztrál ülését Liam Lawson kaphatná meg az AlphaTaurinál. Persze fontos hangsúlyozni, hogy mindezek csak pletykák és lapértesülések.

Ahogy az a még vadabbnak tűnő elképzelés is, miszerint Perez a hazai futamán, az október végi Mexikóvárosi Nagydíjon egyenesen az F1-es visszavonulást fogja majd bejelenteni – amit egyébként a környezete határozottan cáfolt is már.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: