DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Horner: Verstappen Vettelnél is magasabb szint

Talán sosem kapott még ekkora dicséretet az immár háromszoros F1-es világbajnok Max Verstappen: csapatfőnöke a négyszeres bajnok Vettel fölé helyezte.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, aki immár hetedszer ünnepelhetett egyéni világbajnoki címet – ezzel egyébként az energiaitalosok a Ferrari, a McLaren és a Mercedes mögött negyedikek az örökranglistán a Williamsszel holtversenyben –, nem fukarkodott a dicséretekkel: még Sebastian Vettelnél is magasabb polcra helyezte őt.

horner-sulayem_1



A Skynak nyilatkozva Horner valóságos dicshimnuszokat zengett Verstappenről: „Ahogy idén vezetett, az egyszerűen nem evilági. Minden fenomenális volt, amit csinált. Ő a legversenyképesebb pilóta, akivel valaha találkoztam, ott van a legeslegjobbak között.”

„Ebben a szezonban mindent felülmúlt, amit valaha láthattunk” – folytatta Horner. „Sebastiannal és sokat nyertünk, de ez egy még magasabb szint. És még csak 26 esztendős, szerintem még jobb lesz ennél.”

verstappen-champ-2

Max Verstappen a 11. versenyző az F1 történetében, aki legalább három világbajnoki címig jut: időrendben Fangiónak, Brabhamnek, Stewartnak, Laudának, Piquet-nek Prostnak, Sennának, Schumachernek, Vettelnek és Hamiltonnak sikerült ez korábban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: