DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Sainzt meglepte a Ferrari jó tempója

A múlt héten diadalmaskodó Carlos Sainzt is meglepte a Ferrari tempója Suzukában. Szoros csatára számít a McLarenek és a Mercedesek ellen.

Az előző két versenyhétvégén egyaránt Carlos Sainz szerezte meg a pole-pozíciót a Ferrarival, Szingapúrban pedig – többek között a Red Bull gyengélkedésének köszönhetően – győzelemre is váltotta az első rajtkockát.

Sainz maga is meglepődött a Ferrari suzukai jó tempóján – a múlt heti győzelem ellenére is –, különösen az erős egykörös tempót dicsérte a kétszeres futamgyőztes.

„Egyértelműen nagy meglepetés volt látni és érezni a tempónkat egy körön. Azt pedig mindenképpen, hogy ott vagyunk Max környékén időmérős tempóban. Arra számítok, hogy szoros lesz a csata a McLarennel és a Mercedesszel, de a kvalifikáció még a versenynél is szorosabb lehet” – tette hozzá a spanyol.



„Hat autó lesz versenyben a második sorért, de úgy érzem, hogy ha ezúttal is mindent jól csinálunk, akkor a miénk lesz az a második sor.”

Sainz csak később kapta meg a fejlesztéseket

A Ferrari komoly újításokkal érkezett meg Japánba, a csapat ugyanis új padlólemezt és ahhoz illő oldaldobozt hozott magával erre a hétvégére.

„Én csak a második szabadedzésen próbálhattam ki az új padlólemezt, miután Charles ment vele az elsőn, és úgy tűnt, hogy jó lesz. Nem valami nagy lépés ez, inkább csak finomhangoljuk az autónkat. A pénteki napunkat leginkább arra áldoztuk fel, hogy kipróbáljunk különböző beállításokat, tesztelgettünk, kísérleteztünk, holnap pedig remélhetőleg összeáll az egész csomag.”

„Pénteken sok mindent kipróbáltunk, így nehéz volt elkapni a ritmust, hiszen mindig változtattunk valami apróságot, de ezt szándékosan csináltuk. Remélhetőleg szombaton már az autó beállításaival foglalkozhatunk, hogy az olyan legyen, amilyennek én szeretném.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: