DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Nem vagyunk annyira lemaradva

A második szabadedzést Verstappen mögött záró Charles Leclerc szerint nincs túlságosan lemaradva a Red Bulltól a Ferrari Japánban.

Mindkét pénteki szabadedzést Max Verstappen zárta az élen, aki visszatalált a helyes útra a Red Bull-lal a szingapúri kisiklást követően. Az első egyórás gyakorláson még tetemes előnnyel végzett Carlos Sainz előtt a holland, a második szabadedzésen azonban már csak három tizeddel maradt el a kétszeres világbajnoktól a ferraris Charles Leclerc.

Az olaszok tehát úgy fest, hogy megőrizték jó formájukat, amit Monza óta tartanak, hiszen akkor Carlos Sainz pole-pozíciót szerzett, majd Szingapúrban az első rajtkocka elhódítása után a futamot is megnyerte a spanyol.



A Scuderia monacói pilótája szerint jó előjelekkel vágnak neki a suzukai hétvégének, ráadásul az új padlólemez és a hozzá szabott oldaldobozok is megtették a maguk dolgát: „A padlólemez pontosan úgy működött, ahogy arra előzetesen számítottunk, ami nyilván megkönnyítette a munka elejét számunkra. Ezt jó volt látni, ugyanakkor nem hinném, hogy teljesítményben sokat hozott volna a konyhára, de erre majd az idő választ ad.”

„Még mindig tanulunk az autónkról, az elmúlt két-három futamon rengeteg információval lettünk gazdagabbak, most már csak össze kell tennünk a részleteket, ahogyan azt Szingapúrban is csináltuk. A Red Bull elképesztően gyorsnak tűnik ezen a hétvégén, de szerintem nem vagyunk sokkal lemaradva” – folytatta Leclerc.

Leclerc alkalmazkodott a Ferrarihoz

Többször is szó esett már róla, hogy Zandvoortban talált valamit a Ferrari, ami miatt a beállításokkal inkább alulkormányzottá tették az autót, ami az extrémebb hátsó tengelyt kedvelő Leclerc-nek nem kedvez. Most javítottak ezen a helyzeten.

„Ma már sokkal jobban megértjük az autót, mint Zandvoort előtt, így megkönnyítjük a saját dolgunkat, amire szükségünk is van, hiszen nagyon szoros a csata a McLarennel és a Mercedesszel.”

„Ezúttal is arra törekszünk, hogy a lehető legjobb állapotba hozzuk az autót, de arra számítok, hogy a legjobb próbálkozásaink ellenére is a Red Bull lesz a legerősebb autó ezen a hétvégén” – tette hozzá Leclerc, aki a helyszínen azt is elárulta, miét érezte ma jobban magát az SF-23 volánja mögött.

„Ma már egy kicsit jobb volt a helyzet. Az előző versenyeken sokat küszködtem az autó egyensúlya miatt, de ma egy kicsit máshogyan vezettem és az autót is közelebb hoztuk ahhoz, amit én szeretek, de ma egyértelműen jobbnak tűnt minden. Persze most csak egyetlen napról beszélünk, így folytatnunk kell a munkát és holnap még egyet előrelépnünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: