DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Túltette magát Russell az utolsó körös hibán

Kilábalt a szingapúri bakiból George Russell, aki pozitívan próbálja meg felfogni a múlt vasárnapi teljesítményét, Suzukában pedig nagy csatára számít a Red Bull mögött.

Nehezen emészthető véget ért George Russell számára a Szingapúri Nagydíj: a Mercedes pilótája a végsőkig harcban volt a győzelemért, az utolsó körben viszont egy buta hiba miatt eldobta garantált dobogós helyezését. A Japán Nagydíj előtti médianapon arról beszélt, hogyan tudta feldolgozni a futamon történteket.

„Nem ez az első alkalom, hogy ilyen nehéz helyzetben találom magam. Igazából szerencsésnek tartom magam, hogy korábban is tapasztaltam már meg ilyen szituációkat, mert így megtanultam helyesen kezelni őket. Mindig meg kell találnunk a pozitívumokat ezekben a helyzetekben, de kell egy-két nap, mire túlteszem magam rajtuk. Nem engedem, hogy egy két centiméteres hiba beárnyékolja az egész hétvégi jó teljesítményemet. Inkább követek el egy ilyen hibát, minthogy ne legyen meg a tempóm ahhoz, hogy az élen küzdhessek” – mondta a szingapúri kieséséről Russell.

A brit versenyző éppen Lando Norrist üldözte a második helyért, amikor a McLaren versenyzője kissé hozzáért a pályát határoló falhoz, de folytatni tudta a futamot. Russell követte a példáját, ő azonban már szerencsétlenebbül járt, és végül nem látta meg a kockás zászlót.

„Nem fogom azt mondani, hogy nem én vagyok a hibás, de az idei utcai pályás versenyek egyikén se találtam el a falat, egyszer sem. Szingapúrban is nagyon precíznek éreztem magam, körről körre milliméterekre voltam a faltól. Buta hibának tűnhet, de szerintem nem véletlen, hogy egész hétvégén csak akkor az egyszer találtam el a falat, miután ő is nekiment kicsit közvetlenül előttem.”

 

Cél a második hely a konstruktőrök között



Russell jelenleg a hetedik helyen áll a világbajnoki pontállásban, 71 egységgel lemaradva harmadik helyezett csapattársától, Lewis Hamiltontól. A konstruktőrök bajnokságában komoly csatában van a német istálló a Ferrarival: mindössze 24 pont választja el a feleket.

„Az idei szezonom a valaha volt legerősebb, noha úgy gondolom, hogy több mint 60 pontot elveszítettünk különböző okok miatt – Ausztráliában, Zandvoortban és múlt hétvégén is a dobogón kellett volna végeznünk. Egyértelműen az a célunk, hogy bebiztosítsuk a második helyet a konstruktőri bajnokságban. Már az év elején tudtuk, hogy az első hely elérhetetlen távolságban van, ez pedig kihathatott a mentalitásomra. Ha visszatérünk arra a szintre, hogy győzelmekért tudunk harcolni rendszeresen, akkor újra megtalálom a megszokott formámat, ebben biztos vagyok” – nyilatkozta a Mercedes pilótája.

 

Szingapúr csak egy egyszeri botlás volt a Red Bullnak

Russell Suzukában is nagy versengésre számít az élmezőnyben, noha újabb komoly meglepetést nem vár a győztes személyét illetően: „Szoros lesz a csata a Ferrarival és a McLarennel. Lando lehet a nagy favorit ezen a hétvégégén, láttuk Silverstone-ban is, hogy az autójuk szeretik az ittenihez hasonló gyors kanyarokat – két tizeddel gyorsabbak voltak az egész mezőnynél az olyan részeken. A Red Bullon is sok múlik. Szerintem Szingapúr csak egy egyszeri eset volt, vissza fognak térni a sor elejére. Ha mégsem, akkor az nagyon sok kérdést fog felvetni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: