DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Most már nem érné be az F1-nél kevesebbel Lawson

Evés közben jön meg az étvágy: a Ricciardót remekül helyettesítő új-zélandi beleszeretett az F1-be, így szeretne full szezonos üléshez jutni.

Liam Lawson azok után kapott lehetőséget a bemutatkozásra a Formula-1-ben, hogy Daniel Ricciardo kéztörést szenvedett a Holland Nagydíj pénteki második szabadedzésén, amely miatt a zandvoorti, a monzai, a szingapúri és az előttünk álló suzukai futamot is kénytelen (volt) kihagyni.

Az új-zélandi pedig élt is az eséllyel, remek szerepléssel ugrott be az AlphaTaurinál, a legutóbbi Szingapúri Nagydíjon pedig a kilencedik hellyel az első pontjait is bezsebelte – ez egyébként nem mellesleg a csapat legjobb 2023-as eredménye is, korábban Yuki Tsunoda tudott három tizedik pozíciót felmutatni.

f1-lawson-alphatauri-szingapur-1



Lawson nem is tagadta Szingapúrban, hogy bár egyelőre versenyről versenyre szól a beugró szereplése, most már feltett szándéka teljes szezonos üléshez jutni az F1-ben: „Azt mondanám, hogy most, hogy belekóstoltam, egyértelműen szerelembe is estem vele. És nem hiszem, hogy meg tudnék elégedni kevesebbel” – idézi a pilótát a MotorsportWeek.com portál.

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e már arról a Red Bull vezetőivel, hogyan tudna esetleg előrébb lépni a hierarchiában, így felelt: „Egy kicsit, de úgy gondolom, most a jelenlegi helyzetből kell a legtöbbet kihozni. Meglátjuk, mi történik, de nyilván nagyon ritkán lehet lehetőséget kapni a Formula-1-ben való vezetésre, úgyhogy igyekszem a legtöbbet kihozni belőle.”

Lawson a fentiek ellenére azt kiemelte, hogy szeretné teljesíteni a japán Super Formula szezonját, ahol jelenleg harcban áll a bajnoki címért: „Jelenleg úgy gondolom, hogy igen. Még sok ideje van Danielnek a visszatérésre az utolsó két fordulónk előtt.”

f1-lawson-alphatauri-szingapur-2

Lehet-e esélye Lawsonnak az F1-es ülésre 2024-ben?

Lawson debütálása valóban fejvakarásra késztethette a Red Bull illetékeseit annak kapcsán, kik kapják az AlphaTauri két ülését 2024-ben.

Az Auto Motor und Sport – egyébként alapvetően Mick Schumacher jövőjét körüljáró cikkében – arról ír, hogy Tsunoda maradása gyakorlatilag garantált, sőt akár a hétvégi Japán Nagydíjon be is jelenthetik a hosszabbítást vele, ami kézenfekvő lépés lenne, míg a másik autóra Lawson teljesítményétől függetlenül Ricciardo az esélyesebb, ha a visszatérése után „ott folytatja, ahol abbahagyta”.

A Formula1.com riportere, Lawrence Barretto ugyanakkor arról írt, hogy értesülései szerint Ricciardót biztosították arról Helmut Markóék, hogy mindenképp övé az egyik 2024-es autó, s a másik ülésért lehet harcban Tsunoda és Lawson, s inkább előbbi az esélyes – azaz mindkét forgatókönyv esetén úgy fest, hogy az új-zélandi beugró a harmadik a sorban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: