DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Sainz a Mercedestől tart vasárnap

Sainz arra koncentrált, hogy ne hibázzon, ennek köszönheti rajtelsőségét, de tart a Mercedes versenytempójától és stratégiájától.

Carlos Sainz sorozatban második F1-es rajtelsőségét szerezte Szingapúrban, s mivel karrierje során ilyen bravúrra még soha nem volt képes, érthető módon nagyon elégedetten nyilatkozott a Q3 leintését követően, melyben George Russell és csapattársa, Charles Leclerc elől happolta el a pole-t.

sainz-singapore-4



„Kissé olyan volt ez, mint Monza, már a Q1-ben megalapoztuk a hétvégét, minden edzésen és szakaszban magabiztos voltam, a Q3-ra pedig minden összeállt. Csak arra koncentráltam, hogy ne kövessek el hibát azon a körön, hiszen Szingapúrban rendszerint kifizetődik, ha tiszta menetet tudsz futni” – mondta a spanyol, aki úgy érzi, holnap nehezebb dolguk lesz:

„Bizonyos pályákon és bizonyos körülmények között eddig is jó volt az autónk, az ilyen kanyarok, a sűrű irányváltások úgy tűnik, hogy fekszenek neki ezen a hétvégén. De tudjuk, hogy a versenytempó a gyengénk, és ennek meg is fizetjük az árát” – folytatta a pole-pozíciós, aki szerint az előrelépés megkérdőjelezhetetlen:

sainz-singapore-2

„Az előző néhány hétvégén a csapatunk nagyszerű munkát végzett, hogy jobban megértsük az autót és az egész csomagot. Egyértelműen előreléptünk kissé, de azt se feledjük, hogy ez a pálya mindig feküdt a Ferrarinak” – méltatta csapatát Sainz, aki elsősorban a Mercedestől tart holnap:

„A Mercedes általában kissé gyorsabb nálunk a versenyeken, ráadásul más a gumistratégiájuk, így rajtuk kell tartanunk a szemünket. De ha csak a saját versenyemre koncentrálok, hogy összerakjak egy jó első etapot és egy jó menetet a keményeken, akkor célba vehetjük a győzelmet” – zárta szavait az ötödik rajtelsőségét szerző spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: