DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Aston: Jobb F1-es autót kell adnunk a pilótáinknak

Mike Krack csapatfőnök úgy véli, az ő feladatuk, hogy jobb technikát adjanak Alonsóék alá, akik mindent kiautóztak magukból az Olasz Nagydíjon is.

Szenvedősen alakult a Formula-1-es Olasz Nagydíj az Aston Martin számára: Fernando Alonso csupán a két pontot érő kilencedik helyen végzett, míg Lance Stroll a kvalifikáción elért utolsó rajtpozíciója után nem tudott felzárkózni a top 10-be. A hétvége jól megmutatta, hogy az AMR23-as továbbra sem túl erős a hosszú egyenesekkel tűzdelt, alacsony leszorítóerőt igénylő helyszíneken – márpedig Mike Krack csapatvezető szerint ez már idén orvosolniuk kell a Las Vegas-i forduló előtt:

„Úgy vélem, már most túlhasználtuk a kármentés kifejezést. Igen, két pontot szereztünk. Viszont buktunk egy pozíciót a Ferrarival szemben” – idézi szavait a Motorsport.com, utalva arra, hogy a Scuderia átlépte őket a konstruktőri vb-tabellán a harmadik helyért folytatott küzdelemben.

f1-alonso-aston-monza-1



„De a legfontosabb, hogy a most tanult leckéket magunkkal vigyük Las Vegasra és a következő szezonra egyaránt. Úgyhogy ez roppant fontos. Tavaly hasonló problémákkal szembesültünk itt, szóval előre kell lépnünk az ilyen típusú pályákon.”

Krack azt is hangsúlyozta, hogy elsődlegesen az Aston Martinnak kellene javulnia, nem pedig a versenyzőknek, akik mindent kiautóztak a versenygépekből, pedig a stratégia is nehezítette a feladatukat:

„Őszintén úgy gondolom, hogy mindkét pilóta fantasztikus munkát végzett, mert nagyon nehéz volt vezetni az autót. Mindketten kikészültek. Jobb autót kell adnunk a versenyzőinknek, mindent kiautóztak magukból. Látni kellett volna őket, rettenetesen fáradtak voltak. A stratégiánk is nyilván olyan volt, egy kiállásnál ott van a gumikopás, de ezt kellett tennünk. De nehéz volt, jobb eszközöket kell biztosítanunk számukra. Így nehéz erősebb pontokért versenyezni.”

f1-alonso-aston-monza-2

Fernando Alonso a monzai F1-es Olasz Nagydíjon

 

Szingapúrban jobb lehet az Aston

Másfél hét múlva Szingapúrban folytatódik az F1-es idény, amely teljesen más jellegű helyszín, mint Monza – annak ellenére is, hogy az idei évre változik némileg a nyomvonal, amely miatt gyorsul a pálya: az eddigi 16-os és 19-es kanyarok közötti rész kerül ki a vonalvezetésből. Krack szerint az utcai pálya így is kedvezőbb lehet számukra:

„Nem változik annyit a pálya karaktere. Kicsit persze igen: kivesznek négy kanyart, nyilván a pálya gyorsabb lesz ettől. De összességében úgy vélem, így is ugyanolyan vagy legalábbis hasonló lesz a karaktere, aminek jobban kell passzolnia hozzánk. Úgy vélem, jobban kell szerepelnünk, mint Monzában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: