DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Leclerc kijelentette: a Ferrarival akar vb-t nyerni

Mint minden F1-es versenyző, ő is megfontolja az opcióit, de a célja és az álma továbbra is az, hogy vörösben érjen fel a csúcsra.

Charles Leclerc 2019 óta versenyez a Ferrarinál, s a jelenlegi szerződése 2024 végéig érvényes a csapatnál. Sajtóhírek szerint a Scuderia szeretné ezt majd meghosszabbítani a monacói pilótával, aki anyagilag is igen komoly ajánlatot kaphatott jelenlegi kenyéradójától.

Leclerc azonban most tisztázta, hogy egyelőre nem kezdődtek el a tárgyalások minderről: „Mindig imádtam a Ferrarit, és mindig is az volt az álmom, hogy ott legyek, ahol most vagyok. Világos, hogy senki sem elégedett a csapatban a helyzetünkkel, de itt érzem otthon magam. Nem tudok mást hozzátenni, mert nem voltak még egyeztetések, leszámítva néhány viccelődést” – fogalmazott a Motorsport Italy hasábjain.

f1-leclerc-ferrari-spa_2



Arra a kérdésre, hogy vajon miért késlekednek a megállapodással – azon túl, hogy még csaknem másfél év amúgy is hátra van a jelenlegi szerződéséből –, így felelt a pilóta: „Más prioritásaink vannak. Arra fókuszálunk, ami igazán fontos: hogy újra versenyképesek legyünk.”

 

Vannak-e más F1-es opciói?

Mivel a Scuderia a tavalyi biztató kezdés után stratégiai, műszaki és néhány vezetői hiba után hamar lemondhatott a vb-címről, idén pedig a közelébe sem tud kerülni a Red Bullnak, olyan pletykák is felmerültek, hogy Leclerc esetleg hátat fordíthat a maranellóiaknak. Az elmúlt hónapokban a Mercedesszel és az Aston Martinnal is szóba hozták őt – erre így reflektált a fiatal pilóta:

„Természetesen szerintem minden versenyző megfontolja az opcióit, ha erre adódik a lehetősége. De óriási szerelmem a Ferrari, és az elsődleges célom és álmom mindennél jobban, hogy a Ferrarival legyek világbajnok. Úgyhogy ha egy kis esély is van arra, hogy ez megtörténjen, kétségkívül azt fogom hajtani, hogy itt maradjak.”

Leclerc az interjúban még azt is elmondta, hogy az idei év végéig nem reális beérniük a Red Bullt, így a mögötte lévő riválisok megelőzése lehet a céljuk, valamint ismét kifejtette, hogy egyszer szívesen rajthoz állna a Le Mans-i 24 óráson a vörösökkel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: