DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Magyar Nagydíjon fog igazán működni a Mercedes-szárny

A legújabb fejlesztés nem hozott sokat Silverstone-ban, de jól vizsgázott a kevés lassú kanyarban. A Hungaroring szinte csak ilyen szakaszokból áll – erről beszél James Allison.

Hazai versenyére, a Brit Nagydíjra jelentős fejlesztési csomaggal készült a Mercedes, a Monaco óta a legnagyobb volumenű újítással. Mint kiderült, a csomag középpontjában az új első szárny állt, amellyel korábbi, 2022 előtt használt filozófiájába irányába mozdult el a csapat.

A fejlesztés ellenére azonban a Mercedes nem a várt teljesítményt hozta: egy körön csupán negyedik erőnek bizonyultak, és bár a futamon Lewis Hamilton harcban állt a második pozícióért, kikaptak a McLarentől. James Allison műszaki igazgató elárulta: a szárny nem jelentett jelentős előnyt Silverstone-ban, ugyanis elsősorban a lassabb kanyarokban működik.

„Természetesen azért terveztük az új első szárnyat, hogy gyorsabbak legyünk, mint az összes fejlesztést. De a szárny specifikus jellemzői, amelyek igazán izgalmasak, a lassabb kanyarok skáláján javítják az autó egyensúlyát és teljesítményét. Silverstone sok mindenről híres, de a lassú kanyarok száma nem tartozik ezek közé” – idézi a RaceFans.net Allisont.



„Amivel elégedettek lehetünk Silverstone-ból, hogy a pálya lassú részein nagyon versenyképesek voltunk, ez pedig egy pipa az új első szárny mellett” – emelte ki a brit mérnök. Emlékezhetünk rá: Hamilton a futam végén a lassú kanyarokban került támadási közelségbe Lando Norrishoz képest, de a McLaren a gyors fordulókban és egyenesekben mindig elszakadt annyira, hogy ellehetetlenítette az előzést.

A Mercedes dörzsölheti a tenyerét, hiszen jövő hétvégén a Hungaroring formájában az a pálya következik, ahol túlsúlyban vannak a lassú kanyarok: „Feltételezem, hogy csak Magyarországon, egy olyan pályán, amely szinte teljes egészében lassú kanyarokból áll, már okosabbak leszünk. A korai jelek ígéretesek, úgy tűnik, az új első szárny úgy viselkedik, ahogyan vártuk. Remélhetőleg többet hoz az olyan pályákon, ahol szélesebb a lassú kanyarok skálája” – zárta Allison.

A Mercedes tavaly is remekelt a Hungaroringen

Ne felejtsük el, a Mercedes egy évvel ezelőtt szezonja egyik legerősebb hétvégéjét rakta össze a magyar versenypályán. Az időmérőn George Russell a szezon egyetlen pole-pozícióját szerezte a csapatnak (a brazil futam első rajtkockája nem minősül pole-nak az akkori sprintszabályok miatt), profitálva Max Verstappen műszaki hibájából. A futamon a holland átgázolt a mezőnyön, de a Mercedes megszerezte a dobogó második és harmadik fokát Hamilton–Russell sorrendben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: