DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 20. hétfő

A Mercedes silverstone-i fejlesztése: Az új első szárny képeken

Fokozott figyelem övezte a Mercedes-garázst a silverstone-i versenyhétvége kezdetén, hiszen az istálló jelentős fejlesztési csomagot – állítólag még a monacóinál is nagyobb volumenűt – ígért a hazai versenyre, benne egy átalakított első szárnnyal. A légterelő elemet lelkesen fényképezték is a szakújságírók és fotósok.

A képek alapján változott a szárnyvéglap csatlakozási pontja, ennek következtében pedig az elem dőlésszöge is, de még az infravörös szenzort is áthelyezték az aerodinamikai teljesítmény érdekében. Változott az alsó szárnylap kialakítása kívül, a véglap közelében, valamint az orrnál – a Motorsport.com jegyzi meg, hogy ezzel a csapat a 2022 előtti dizájnját idézi újra. Számottevően átalakult a két felső szárnylap profilja, valamint a szárnylapok közti távtartók a felső részen aerodinamikus kialakítást kaptak – ez a Ferrari megoldására emlékeztet.

Videók: Így hajtotta meg Senna utolsó F1-es McLarenjét Vettel Imolában

Sebastian Vettel már csütörtökön is az élére állt az Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 30 évvel ezelőtti halálára történő megemlékezéseknek azzal, hogy ő vezette Imolában a pálya körbefutását. Vasárnap aztán Senna 1993-as, azaz utolsó McLarenjébe ülhetett be az Emilia-romagnai Nagydíj helyszínén, és azzal körözött, egy brazil zászlót is lengetve a pilótafülkében. Vettel amúgy elismerte: most érzékenyült el az egyik legjobban egész versenyzői karrierje során. Íme, néhány felvétel minderről és a fánkozásról:

Verstappen az imolai győzelme közben még egy virtuális 24 órást is megnyert

Nem elég, hogy a Formula-1-es Emilia-romagnai Nagydíjon versenyzett Max Verstappen – és aratott kemény utolsó körök után győzelmet –, a regnáló világbajnok szombat este még egy etap erejéig a virtuális nürburgringi 24 órásba is beszállt a Team Redline színeiben. A holland egysége aztán vasárnap délután be is húzta a győzelmet, azaz Verstappen úgy nyert a szimulátorversenyen, hogy közben épp pályán volt Imolában!

A Team Redline részéről Luka Crane az online közvetítés során egyébként viccelődött is azzal, hogy „ők egy olyan csapat, amely hagyja, hogy kifejezhesse magát az F1-ben” a holland. „Engedtük neki, hogy induljon Imolában, mert mi ilyen csapat vagyunk. Nem akarjuk meggátolni a versenyzőinket a hobbijukban. Támogatók vagyunk, sosem fogunk vissza senkit.”

f1-verstappen-rb

TCR: Két magyar győzelmet is láthattunk vasárnap

Két magyar győzelmet is láthattunk ezen a hétvégén a TCR különböző sorozataiban. Losonczy Levente a TCR Europe-ban versenyez, amely ezúttal Belgiumba, Zolderbe látogatott – honfitársunk ütközött az időmérőn, a sérült autóval pedig a 10. helyet szerezte meg, amelynek köszönhetően pole-pozícióból rajtolhatott a fordított rajtrácsos versenyen. A főfutamon maradt is a tizedik helyen, a fordított rajtrácsos versenyen viszont élt a lehetőséggel: megőrizte az első pozíciót, és megszerezte első győzelmét a sorozatban – megelőzve hondás csapattársát, Ruben Voltot, valamint Franco Girolamit.

Bucsi Attila közben Spielbergben, a Red Bull Ringen versenyzett a TCR Eastern Europe sorozatban, vagyis a kistúraautózás kelet-európai régiós bajnokságában – amely a Balaton Park Circuiten kezdett legutóbb. Bucsi az ott aratott győzelme után ezúttal is remekelt: megszerezte a pole-pozíciót, majd az első futamon egy ütközés miatt megsérült az autója, amivel így is be tudott érni a dobogó harmadik fokára. A vasárnapi futamon a hetedik helyről rajtolhatott, de felzárkózott, remekül versenyzett, majd az utolsó kör utolsó érdemi féktávján az élre állt és győzelmet aratott – így újabb magyar sikert  láthattunk a hétvége során.

bucsi-m1ra-tcr

fotó: M1RA Facebook

Bokszutcai rajt a „nem elég jó” fejlesztések után az Aston Martinnál

A várakozásokat alulmúló hétvégét teljesít egyelőre az F1-es Emilia-romagnai Nagydíjon az Aston Martin, amely egyébként a leghosszabb listát adta le még pénteken az FIA-nál az Imolába hozott fejlesztéseikről: többek között az első szárnyuk is megújult az első európai állomásra. Ehhez képest Fernando Alonso már a Q1-ben kiszállt, Lance Stroll pedig a Q2-ben búcsúzott az időmérőn – a kanadai ki is mondta, hogy nem elég jó a friss csomag: „Nem ilyen hétvégében reménykedtünk a fejlesztéseinkkel, nem elég versenyképesek. Szerintem minden működik, csak nem elég jók, úgyhogy tovább nyomjuk. Más csapatok versenyképesnek tűnnek, míg mi nem vagyunk eléggé azok jelenleg. Ugyanolyannak érződik, mint tavaly: hoztunk néhány fejlesztést, talán kicsit segítettek, de több kell ahhoz, hogy felzárkózzunk” – összegzett a kanadai.

Az már csak hab a tortán, hogy minden jel szerint Alonso még csak nem is az utolsó sorból, hanem a bokszutcából vághat majd neki a vasárnapi futamnak. Az Aston Martin ugyanis módosított a futómű-beállításokon a spanyol autóján, ami automatikusan bokszutcai rajtot jelent a szabályok értelmében. Az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer a stewardok elé is vitte az ügyet, a hivatalos megerősítése ennek csupán formalitás – ezzel amúgy Logan Sargeant léphet majd egyet előre a rajtrácson.

f1-alonso-aston-imola

Indy 500: Penske-tarolás az első időmérőn, Ericsson veszélyben

Szombaton rendezték a jövő hétvégi Indy 500 kvalifikációjának első napját, amelyen hármas Penske-siker született: Will Power teljesítette a leggyorsabb négykörös átlagot 376,197 km/h-s (233,758 mérföld/órás) átlaggal, megelőzve Scott McLaughlint és Josef Newgardent. A top 12 rajtsorrendje egyébként vasárnap dől majd csak el, a legjobb rajthelyekről döntő szakaszba bejutott még például két McLaren Alexander Rossi és Pato O’Ward révén, a kétszeres Indy 500-győztes ex-F1-es Takuma Sato is, illetve az autótörés után az utolsó pillanatokban javító Rinus VeeKay.

Nincs ott ellenben az első 12-ben például Colton Herta és a bajnoki címvédő Alex Palou sem: ők a 13. és 14. helyekről vághatnak neki a jövő vasárnapi ötszáz mérföldesnek. Scott Dixon is alulteljesített a 21. rajthelyével, míg Romain Grosjean 26. lett. Az utolsó négyes pedig szintén újra pályára gurul ma, hogy eldöntsék, melyikük marad le a futamról (a 34 nevezőből 33 indulhat): a névsor legnagyobb meglepetése Marcus Ericsson, aki a hétközi egyik edzésen nagyot is bukott. Ott van még a „kiesőzónában” az újonc és szintén autót röptető Nolan Siegel, a mezőny női versenyzője, Katherine Legge, valamint a tavaly eredetileg nem kvalifikáló, de végül a megsérülő Stefan Wilson helyére beülő Graham Rahal. Folytatás este 21 órától, amikor kialakul a végleges rajtfelállás.

Az Indy 500 kvalifikációjának első napja (a 13-30. rajthelyek eldőltek):

1. Will Power Penske
2. Scott McLaughlin Penske
3. Josef Newgarden Penske
4. Alexander Rossi McLaren
5. Kyle Kirkwood Andretti
6. Kyle Larson McLaren/Hendrick
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank
8. Santino Ferrucci Foyt
9. Takuma Sato RLL
10. Pato O’Ward McLaren
11. Rinus VeeKay Carpenter
12. Ryan Hunter-Reay DRR-Cusick
13. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian
14. Alex Palou Ganassi
15. Callum Ilott McLaren
16. Marcus Armstrong Ganassi
17. Ed Carpenter Carpenter
18. Kyffin Simpson Ganassi
19. Marco Andretti Andretti/Curb-Agajanian
20. Helio Castroneves Meyer Shank
21. Scott Dixon Ganassi
22. Agustin Canapino Juncos Hollinger
23. Sting Ray Robb Foyt
24. Christian Rasmussen Carpenter
25. Tom Blomqvist Meyer Shank
26. Romain Grosjean Juncos Hollinger
27. Linus Lundqvist Ganassi
28. Christian Lundgaard RLL
29. Conor Daly DRR-Cusick
30. Pietro Fittipaldi RLL
31. Marcus Ericsson Andretti
32. Nolan Siegel Coyne
33. Katherine Legge Coyne/WR
34. Graham Rahal RLL

indy500-power-penske

Vasárnapi menetrend: jön az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj

Az idei első Európában rendezett F1-es futam következik ma Imolában, de az F3, az F2 és a Porsche Szuperkupa versenyzői is megvívnak egymással. Folytatódik továbbá az Indy500-ra való felkészülés, valamint magyar idő szerint fél órával éjfél előtt a NASCAR Cup Series rajogók is a képernyő elé tapadhatnak.

Vasárnap (május 19.)  
08:30 Formula-3, Főfutam (tv: M4 Sport, élő)
10:00 Formula-2, Főfutam (tv: M4 Sport, élő)
11:45 Porsche Szuperkupa, Futam (tv: Eurosport 2, élő)
15:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
18:00-20:00 Indy 500, 7. edzés (NET4+, előfizetés után élő)
21:05-22:05 Indy 500, Időmérő, Top 12 (NET4+, előfizetés után élő)
22:15-23:15 Indy 500, Időmérő, Utolsó esély (NET4+, előfizetés után élő)
23:25-23:55 Indy 500, Időmérő, Top 6 (NET4+, előfizetés után élő)
23:30 NASCAR Cup Series, All-Star Open (tv: Match4, élő)
     
Hétfő (május 20.)  
02:00 NASCAR Cup Series, All-Star Race (tv: Match4, élő)

 

 

Megbüntették Piastrit, elúszott a második rajthely

Három rajthelyes büntetést kapott Oscar Piastri, miután a Q1-ben feltartotta Kevin Magnussent.

A Piastri-Magnussen esetet követően a Haas dán versenyzője csapatrádión rögtön bepanaszolta Piastrit, a versenybírák nem sokkal ezelőtt pedig három helyes rajtbüntetésben részesítették a McLaren ausztrál versenyzőjét.

Piastri büntetésével Lando Norris rajtolhat a második helyről, Charles Leclerc harmadikként indulhat, míg Carlos Sainz a negyedik helyre lép fel.

Bottas a Williamshez tart?

Negyedórán át tárgyalt egymással Valtteri Bottas és James Vowles Williams-csapatfőnök a grove-i istálló motorhome-jában az Emilia-romagnai Nagydíj szombati délelőttjén – számolt be a hírről az Autosport.com.

Miután Bottast lencsevégre kapták, ahogy elhagyja a Williams egységét, természetesen mindenki arról kezdett el találgatni, hogy vajon mi lehetett a téma Bottas és Vowles között. Nos, nagy valószínűség szerint a felek Bottas esetleges Williasmhez történő visszatéréséről beszéltek, miután a finn versenyző szerződése 2024 végén lejár a Stake-nél, Logan Sargeant gyenge teljesítménye miatt pedig felszabadulhat egy hely a legendás istállónál.

 

Már nagyon figyelnek rá a Red Bullnál, mit láthat meg Adrian Newey

A Red Bull technikai igazgatója, Pierre Wache, akinek Adrian Newey távozásával a 2026-os programban a legnagyobb szava lesz, beszélt arról, mennyire ügyelnek rá a csapatnál, hogy milyen technikai részletek kerülhetnek a távozó szakember szeme elé:

„Jelen állás szerint lehetséges egy riválishoz való csatlakozás, ebben az esetben pedig nem számít, hogy hívnak. Fennáll a kockázat, hogy aktuális információt raktároz el az autónkról és főképp a jövőbeli autóról. Emiatt nagyon óvatosak vagyunk” – mondta a Sky Sportsnak Wache.

Ezzel a francia szakember megerősítette a korábbi hírt, melyek szerint a vezető technikai igazgató posztját betöltő Newey-t a 12 hónap múlva esedékes távozás bejelentése után azonnal átállították a közúti RB17 projektjére, a Formula-1-es megbeszéléseken már nem vesz részt, habár egyes nagydíjakon még meg fog jelenni a Red Bullt képviselve.

Fotó: Red Bull Content Pool

Le Mans: Kiválasztottak két főszereplőt

Kijelölték az idei Le Mans-i 24 óráson a Grand Marshal szerepét betöltő expilótát: a tavaly Tom Kristensen által viselt cím idén a háromszoros győztes, jelenleg a Toyota Gazoo Racing Europe alelnöki pozícióját betöltő Kazuki Nakajimát illeti meg. Az összesen tíz Le Mans-on induló, 2021-ben visszavonult expilóta azon mindössze tíz versenyző közé tartozik, akik zsinórban háromszor meg tudták nyerni a legendás egynapos versenyt. Ez azt jelenti, hogy a verseny idén júniusi, szám szerint 92. felvonásán Nakajima vezetheti majd fel a 62 autóból álló mezőnyt.

Szokás szerint a Grand Marshal megnevezésével együtt jelentették be, ki kapja az idei évben a Spirit of Le Mans díjat, mellyel minden évben egy olyan személy munkásságát ismerik el, aki „megtestesíti az endurance-versenyzés értékeit.” Az idei díjazott az Iron Dames alapítója, Deborah Mayer. A korábbi versenyző 2019-ben hozta létre a néhány év alatt a világ legsikeresebb női versenycsapatává váló alakulatot, akik tavaly a WEC-ben igazi áttörést értek el, hiszen a GT-bajnokság második helyén végeztek, nem mellesleg megnyerték az LMGTE géposztály történetének utolsó versenyét.

pf-lemans

Jön a F1-es időmérő Imolában: mutatjuk a menetrendet

Sprintfutamot rendeznek az F3-ban és az F3-ban, folytatódik a felkészülés az Indy500-ra, délután pedig jön az F1-es időmérő: így alakul a szombati program.

Szombat (május 18.) 

10:05 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

12:30-13:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:15 Formula-2, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

14:30-15:30 Indy 500, 6. edzés (NET4+, előfizetés után élő)

16:00-17:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

17:00-23:50 Indy 500, Időmérő 1. nap (NET4+, előfizetés után élő)

19:30 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Match4, élő)

A teljes hétvégi menetrend ezen a linken található!

f1-leclerc-imola-ferrari

Új versenymérnököt próbált ki Verstappen mellett a Red Bull

Szokatlan hangot hallhattunk az Emilia-romagnai Nagydíj első szabadedzésén Max Verstappen rádióüzeneteiben: nem megszokott versenymérnöke, Gianpiero Lambiase irányította a világbajnok munkáját.

Erre a gyakorlásra felváltotta őt Tom Hart, Verstappen teljesítménymérnöke. A csapat azt közölte, hogy ennek oka Hart tapasztalata volt: azt akarják, hogy több rutint szerezzen ilyen szerepkörben, és ahogy a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon egyszer már kipróbálták Verstappen versenymérnökeként, úgy most ismét megkapta ezt a lehetőséget és feladatkört. 

Volt is dolga egyébként, mert a holland alatt nem igazán akart befordulni az RB20-as, így folyamatosan kommunikált Harttal, kérdéseket tett fel, visszajelzéseket adott neki: mintha képezte volna...

f1-verstappen-redbull_5

fotó: Red Bull Content Pool

Verstappen Hamilton előtt a Forbes kereseti listáján

Közzétette a legjobban kereső sportolók listáját a Forbes. A lap a tavaly májustól idén májusig tartó 12 hónapos időszakot vizsgálta, e szerint pedig Max Verstappen lett a legtöbbet kereső Formula-1-es versenyző. A Forbes szerint a regnáló világbajnok ez idő alatt 81 millió dollárt keresett, ebből 76 millió származott a Red Bull-os szerződéséből, és 5 millió az egyéb pályán kívüli tevékenységeiből. Ezzel Verstappen a lista 17. helyet kaparintotta meg, így négy pozícióval előzi a hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamiltont, aki 21. lett. A Mercedes britjének bevétele 69 millió dollár volt az előző 12 hónapban, viszont ő ebből 12 milliót keresett a pályán kívüli szerződéseivel, és „csak” 57 milliót kapott a csapatától. A Forbes-listát amúgy a labdarúgó Cristiano Ronaldo vezeti 260 millió dolláros bevétellel.

f1-verstappen-hamilton

Eltiltották egy-egy futamtól a McLaren és az Alpine Formula-3-as juniorját

Szokatlan büntetések a Formula-3-ban: két versenyzőt is eltiltottak egy-egy jövőbeli versenyhétvégétől, mivel rajthoz álltak egy hasonló teljesítményű versenygépeket felvonultató formulaautós szériában az adott helyszínen. A két szóban forgó versenyző a McLaren juniorprogramjába órákkal a szankció bejelentése előtt bekerülő (a fotó is ennek kapcsán készült) Martinius Stenshorne, valamint az Alpine akadémiájához tartozó Nikola Tsolov. A Melbourne-ben futamot is nyerő norvég a GB3-as bajnokság silverstone-i fordulóján állt rajthoz, míg a bolgár a Eurocup-3 spái állomásán – és tették mindezt az FIA előzetes engedélye nélkül, ami a sportszabályzatba ütközik.

A versenyzők elmondták, hogy nem voltak tisztában vele, hogy az F3-as szabályzatba ütközik engedély nélkül versenyezni a naptár egy későbbi pályáján, és Stenshorne azt is hozzátette, hogy a GB3-as szereplését a menedzsmentje szervezte. Értelemszerűen ő a Brit, míg Tsolov a Belga Nagydíj betétprogramjaként futó Formula-3-as fordulóról kénytelen így távol maradni.

Egy harmadik pilótát, a Red Bull-junior Arvid Lindbladot pedig 10 ezer eurós – és ugyanennyi felfüggesztett – pénzbírsággal sújtották, miután egy kétnapos GB3-as teszten vett részt szintén Silverstone-ban. A stewardok az esetében elfogadták a magyarázatot, miszerint kommunikációs félreértés történt a menedzsmentje és a versenycsapata között.

f3-stenshorne-mclaren

Három opciót vizsgál 2025-re a Williams

Szerdán bejelentették, hogy Alexander Albon többéves szerződéshosszabbítást írt alá a Williamsszel, amelynek értelmében még a 2026-os új szabályrendszernek is közösen vágnak majd neki a felek. A grove-i alakulat másik ülésének sorsa azonban még nyitott, James Vowles csapatvezető pedig az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj sajtónapján adott rövid helyzetjelentést ennek kapcsán:

„Nem akarom bepiszkítani azt a szerintem igen pozitív üzenetet, hogy valaki hosszú távon elkötelezte magát a Williams jövője mellett. Jelenleg nagyjából három opciót vizsgálok 2025-re és 2026-ra. Ez ilyen egyszerű. Amikor olyan helyzetben leszünk, hogy nyíltan beszélhetek erről, ami nem lesz sokára, meg fogom tenni” – mondta el a Formula.hu jelenlétében Vowles, aki hozzátette: az ülést jelenleg birtokló Logan Sargeant saját kezében van a sorsa, ha jól teljesít: „Egyelőre az irány az, hogy tudjuk, hogy a legmagasabb szinten kell teljesítenünk. Az irányítás Logan kezében van azzal, hogy biztosra menjen, hogy ezen a szinten teljesítsen. Ő irányíthat ebben, ezt nem vettem el tőle. De ami világos, hogy másokkal is beszélnünk kell, és ezt is tesszük.”

Sargeant mellett az utóbbi hetekben esélyesként nevezték meg a Williams kapcsán a Mercedes-nevelt Andrea Kimi Antonellit – ha esetleg mégsem őt választaná a gyári alakulat Lewis Hamilton helyére –, de felröppent Valtteri Bottas visszatérésének lehetősége is.

f1-sargeant-williams_1

Vettel vezetésével emlékeztek Sennáékra az F1-esek Imolában

Idén van a 30. évfordulója az 1994-es tragikus imolai hétvégének, amely során előbb Roland Ratzenberger, majd Ayrton Senna is életét vesztette egy halálos balesetben. A Formula-1-es mezőny a hétvégén versenyez az Emilia-romagnai Nagydíj helyszínén, a visszavonult négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pedig csütörtökre egy különleges megemlékezést szervezett a pilóták részvételével. A versenyzők #ForeverSenna feliratú pólóban futottak – vagy épp kerékpároztak – végig az imolai aszfaltcsíkon, de közben megálltak a Tamburello-kanyarban is, ahol a Senna tiszteletére emelt szobornál tisztelegtek a brazil legenda és Ratzenberger emléke előtt.

f1-senna-vettel-imola-1

f1-senna-vettel-imola-3

f1-senna-vettel-imola-4

Fotók: F1, DPPI

„Nem haladunk túl gyorsan” – Sainz a jövőjéről

Amióta kiderült, hogy Lewis Hamilton átigazolása miatt a szezon végén távoznia kell a Ferraritól, az F1-es pilótapiac egyik legfontosabb kérdése, hogy vajon hol folytathatja karrierjét Carlos Sainz. A még továbbra is nyitva álló opciók közül a két legtöbbet emlegetett a Mercedes, valamint a 2026-tól az Audi gyári projektjévé váló Sauber, amely jelezte is, hogy szívesen megszerezné a spanyolt a már szerződtetett Nico Hülkenberg mellé.

Sainz azonban a hétvégi Emilia-romagnai Nagydíj csütörtöki sajtónapján nem tudott fejleményekkel szolgálni a jövőjét illetően: „Ne aggódjatok: amint lesznek híreim, tudni fogtok róla!” – válaszolta az erre irányuló kérdésre az FIA versenyzői sajtótájékoztatóján. Amikor ezután rákérdeztek, hogy még sokat kell-e várni arra, hogy eldőljön a sorsa, így felelt a pilóta: „Úgy gondolom, igen. Nem haladunk túl gyorsan.”

f1-sainz-ferrari-day0-imola

Mikor kezdődik az F1-es futam Imolában?

Az idény első európai F1-es hétvégéjére készül a száguldó cirkusz mezőnye, hiszen az Emilia-romagnai Nagydíjjal folytatódik a szezon. Hogy a következő időszakban hogyan alakul a versenynaptár, azt ebben a cikkünkben szedtük össze!

Ami pedig a most hétvégét illeti: nem lesz sem sprint, sem más trükk a lebonyolításban, így a futamot majd magyar idő szerint vasárnap 15:00-tól nézhetjük meg.

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

6-friday-monza-2023_resize_1

F1-es hétvége közben áll rajthoz egy online versenyen is Verstappen?

Az Emilia-romagnai Nagydíjjal egy hétvégén rendezik a virtuális nürburgringi 24 órás versenyt is, amelyen a Team Redline-nal szintén rajthoz kellene állnia Max Verstappennek. A hírek szerint a holland megpróbálja valahogy beszorítani a hétvégi F1-es tevékenységei közé ezt az eseményt is, ami meglehetősen szokatlan, de az F1-es bajnok a virtuális versenyzést is nagyon komolyan veszi, és szinte minden komolyabb online eseményen részt vesz. Hogy hogyan oldja meg, azt egyelőre nem tudni, de egy online stream során Verstappen azt mondta, hogy versenyezni fog a virtuális 24 óráson.

SI202403060302_hires_jpeg_24bit_rgb_resize

Bearman ülhet a Haasba, Magnussen kiüli az első F1-es edzést Imolában

Újra F1-es autóba ülhet Oliver Bearman: az előttünk álló imolai hétvégén az első szabadedzésen térhet vissza a pályára a Dzsiddában a Ferrarival debütáló 18 esztendős fiatal. A brit pilóta ezúttal a Haasnál kap lehetőséget: a pénteki első 60 perces gyakorlás során Kevin Magnussen autóját foglalhatja el.

Az már korábban eldőlt, hogy az F1-re készülő Bearman idén hatszor is F1-es autót vezethet az első szabadedzések során, ennek lesz az első állomása az Emilia-romagnai Nagydíj.

Bearman tavaly kétszer kapott lehetőséget ilyenre az ősz során, és a pletykák szerint 2025-re jó eséllyel már a Haas egyik "teljes állású" versenyzője lesz, ő válthatja a Stake-hez/Audihoz igazoló Nico Hülkenberget.

A Haasnál egyébként Magnussen sorsa a levegőben lóg, az értesülések szerint vele nem hosszabbít majd a csapat következő szezonra.

f1-ferrari-bearman