DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Perez a túl hosszú piros zászlós fázist okolja

Pontosabban azt, hogy nem számoltak a megszakítás elhúzódásával és emiatt nem tudta rendesen felmelegíteni a gumikat sem – árulta el a frusztrált mexikói.

Miközben Max Verstappen újabb pole-pozíciót szerzett, a csapattárs Sergio Perez zsinórban az ötödik (!) versenyhétvégén nem jutott be a Q3-ba – most viszont már az első szakaszból sem sikerült továbblépnie, így mindössze a 16. pozícióból vághat majd neki a vasárnapi F1-es Brit Nagydíjnak.

f1-perez-redbull-silverstone



Perez már a Kevin Magnussen leálló Haasa miatti piros zászlós megszakításkor sem állt túl jól, ezért elsőként állt oda a bokszutca kijáratához. Ám erre fizetett rá saját bevallása szerint a mexikói:

„Borzalmas edzés volt” – értékelt a Red Bull pilótája az F1 TV kamerái előtt. „A vége felé a piros zászlós megszakítás tovább tartott, mint azt gondoltuk, emiatt elég hosszan várakoztunk a bokszutca végén, és aztán nem tudtam megfelelően felmelegíteni az abroncsokat.”

„Rendkívül frusztráló, mert jó pénteket zártunk, megvolt a tempó az autóban” – folytatta a vb-összetettben továbbra is második helyen álló Perez. „Aztán megfizettük az árát az említetteknek… Az ilyen trükkös körülmények között szenvedek a legtöbbet az autóval, úgyhogy ez is olyasmi, amit meg kell értenünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: