DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

„Az Andretti ne jöjjön csak azért, mert amerikai”

A Ferrari első embere nem vágyik az Andretti beszállására, mivel szerinte önmagában semmit sem hoz az F1 számára egy amerikai istálló megjelenése.

A Brit Nagydíj médianapján a Ferrari csapatfőnökét, Frederic Vasseurt megkérdezték a partnerként a General Motorst is az F1-be hozni kívánó Andretti esélyeiről a 11. csapat helyére, ám a francia szakember nincs elragadtatva a gondolattól: „Szerintem a jelenlegi tíz csapat óriási erőfeszítéseket tett nehéz helyzetben, hogy megtartsák a helyüket a rajtrácson, sőt némelyek esetében egyenesen a túlélés volt a tét.”

„Épp ezért most ha egy újabb istállót akarunk befogadni, annak rendkívül jó oka kell, hogy legyen” – folytatta Vasseur. „Az a tény, hogy a csapat amerikai, nem elég jó ok, egyrészt mert már most is van egy, a Haasnak köszönhetően, másrészt pedig az, hogy az F1 növekedjen egy országban, a versenyzőkön múlik. Csak nézzük meg, mi történt Hollandiában, most ott vagyunk a legsikeresebbek, pedig nincs csapatuk, Max miatt van.”

andretti-stefan-clift



A Scuderia vezére épp ezért úgy gondolja, hogy az F1-nek arra kellene fókuszálnia, hogy legalább egy amerikai versenyző érkezzen a sportágba, nem pedig az Andretti (és a Cadillac) befogadására, majd Stefano Domenicali korábbi nyilatkozatával egyetértve így fogalmazott: „Még egyszer elmondom, mi együtt, mindannyian nagy erőfeszítéseket tettünk, épp ezért ha valaki most akar csatlakozni, azzal az egész paddock hasznára kell lennie. Értéket kell hoznia az F1-be, és szerintem egy csapat nemzetisége önmagában nem az.”

Christan Horner, a Red Bull csapatfőnöke szintén megszólalt a kérdésről, s elsősorban a Cadillac részvételét illetően fogalmazta meg kétségeit: „A General Motors nagy név, de engem az érdekelne, mi a modelljük? Nem hiszem, hogy építenének egy olyan létesítményt, mint a miénk, ez inkább csak a logóról szól” – mondta Horner, s azt is megfogalmazta, hogy a Ford érkezése teljesen más kategória, mint a Cadillac esetleges beszállása a jelenleg még érvényes nevezéssel sem bíró Andretti oldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: