DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton csalódott: A Ferrari is gyorsabb nálunk

Csalódottan értékelt a spielbergi időmérő edzés után Lewis Hamilton, akit nemcsak Verstappen és a Ferrarik, de még Lando Norris is megelőzte a McLarennel.

A hétszeres világbajnok legjobb körideje majdnem fél másodperccel volt lassabb, mint a leggyorsabb időt autózó Max Verstappené, ráadásul nemcsak a vb-címvédő, de mindkét ferraris és a megtáltosodó McLarennel Lando Norris is maga mögé utasította Lewis Hamiltont.

A Mercedes versenyzője érthető módon kissé csalódottan és szűkszavúan nyilatkozott a kvalifikáció után: „Nagyon nehéz időmérőnk volt, ráadásul ez a pálya egyáltalán nem fekszik nekünk. A múltban sem kedvelte egyik autónk sem ezt a vonalvezetést, ez pedig ma is megmutatkozott. Egyszóval nehéz napunk volt, de a lényeg, hogy túl vagyunk rajta.”



„Talán nem az első helyen végeztünk, de elfogadom ezt az eredményt és megpróbálok ezzel boldogulni” – mondta az ötödik helyen záró Hamilton. A brit ezt követően azt is belátta, hogy a Ferrari most egyértelműen előttük jár.

„Úgy gondolom, hogy a versenytempónk eddig a harmadik leggyorsabbnak tűnt, a Red Bull és a Ferrari tűnt a legjobbnak” – tett hozzá Hamilton. „Próbálunk magunkra koncentrálni, és olyan gyorsan körbe érni a pályán, amennyire tőlünk telik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: