DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Alonso visszahozná az egykörös időmérőt

Többen támogatták Fernando Alonso azon felvetését a csütörtöki sajtónapon, hogy vissza kellene hozni az egykörös kvalifikációs rendszert a rövidebb pályákon.

Az e hétvégi Osztrák Nagydíjon a naptár időben legrövidebb köreit fogják produkálni a versenyzők, ami egyben azt is jelenti, hogy sokkal nagyobb fejfájást okozhat a gyorskörön érkezőknek a feltorlódó forgalom.

A pilótáknak idén ezzel kétszer is szembesülniük kell, hiszen sprinthétvégét rendeznek Spielbergben, ami azt jelenti, hogy két kvalifikáció is lesz, egy pénteken este, egy pedig szombaton délelőtt. Fernando Alonso egy régi módszert visszahozva oldaná meg ezt a gondot, amit 2003 és 2005 között használtak.

„Ez a témakör minden versenyhétvégén felvetődik, főleg az olyan rövidebb pályákon, mint ez is. Van néhány opció, amivel lehetne ezen módosítani. Ezek egyike az egykörös időmérő visszahozása. Ez ideális volna, hiszen csak egyetlen autó lenne a pályán. Marketinges szemmel nézve is jobb lenne ez, hiszen végig arra az egy autóra és szponzoraira fókuszálna a kamera, ráadásul az időjárás egy olyan kiszámíthatatlan faktor lenne, ami felboríthatná a rajtrácsot a másnapi versenyre” – mondta Alonso a Formula.hu előtt.



Carlos Sainz egyetértett honfitársával, aki felvetett egy saját maga által korábban már javasolt megoldást, na meg egy meglehetősen érdekes felvetése is volt az egykörös kvalifikációra.

„Személy szerint én nagyon szerettem azt az időszakot. Sprinthétvégéken ki lehetne próbálni, hogy ez működik-e. Nyomást helyezne ránk, hiszen csak egyetlen próbálkozásunk lenne, de biztosan jól szórakoznánk.”

A Ferrari pilótája persze meglátta azt a problémát is, hogy a gyengébb autókra valószínűleg kevesebben lennének kíváncsiak: „Talán televíziós szempontból egy kicsit unalmasabb lenne, de ezen a technika változtathat. Azt hiszem, ma már rendelkezésünkre áll az a technológia, hogy egy szellemautóval szemléltessék, hol is tart az éppen pályán lévő versenyző a vetélytársához képest” – vázolta a videojátékból megismert módszert a spanyol.

„Korábban már felvetettem, hogy az ilyen pályákon kettéoszthatnánk a mezőnyt a Q1-re, mint ahogyan azt az F2-esek is csinálják Monacóban. Tíz-tíz autó, minden csapatból egy mindkét etapban. A Q2 és a Q3 már megoldható lenne egy turnusban is.”

Az Alfa Romeónál versenyző Valtteri Bottas is osztotta a spanyolok véleményét a sajtótájékoztatón: „Személy szerint nagy támogatója lennék az egykörös kvalinak, akár egy véletlenszerű sorrendben is pályára hajthatnánk” – mondta Bottas.

Persze azért voltak ellenzői is ennek a megoldásnak: a vb-címvédő Max Verstappen szerint annyit javulhatna a pálya állapota az első és az utolsó versenyző közt, hogy talán nem ez volna a legjobb ötlet. „Az F1-ben mindig is gondot okozott a forgalom. Néhol ez jobb, néhol rosszabb, ez van. Ezzel együtt kell élni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: